„Annyi nemzetiszínű babérkoszorút kapok, hogy
a szobám már olyan, mint Rákóczi szarkofágja a kassai dómban.”
(Világ, 1947. február 4.)

Jávor Pál és felesége, Landessman Olga 1946. október 22-én Cherbourgban szállt föl az Ile de France óceánjáróra, amely pontosan egy hét múlva érkezett meg New Yorkba.¹ Elutazása előtt a sajtónak azt nyilatkozta, hogy nem meggazdagodni megy ki Amerikába, hanem azért, hogy pénzt gyűjtsön az éhező gyerekeknek. Egészen pontosan: „hogy százezer dollárt hozzak haza a magyar gyerekeknek” – miként mondta hét nappal elutazása előtt.² Egy másik lapnak is hasonló értelemben beszélt szándékairól: nem a pénzéhség miatt megy – mint mondják –, hanem, mert „én a mezítlábas magyar gyerekeknek akarok pénzt, eleséget hozni!”³ Épp megérkezőben volt Amerikába, amikor Budapesten megjelent egy terjedelmes interjú Major Tamással, a Nemzeti Színház igazgatójával. Az újságíró azzal a felütéssel kezdte írását, hogy Jávor Pál Amerikába utazott, s búcsúnyilatkozatában kijelentette: addig haza sem jön, amíg... „szóval személyi kifogásai vannak a Nemzetivel szemben”. Major hangoztatta, hogy őszintén válaszol mindenre, nem bánja, ha a „személyi kérdések” kapcsán érzékenységeket érint. A „Jávorfronton” lényegében az anyagiakat hozta fel az ellentétek okaként. Jávor – mint állította – nem volt hajlandó „majdnem ingyen, áldozatból”, „úgyszólván bablevesért” játszani, mint a Nemzeti színészeinek jó része. Inkább „elment a Csodabárt játszani a Sportcsarnokba. Azóta haragszik rám és a Nemzetire.”⁴

Művészek amerikai vendégszereplése nem sokkal a háborút követően már napirendre került. Sokasodó meghívások, hazai nehézségek kölcsönösen motiválták az érintetteket. Az utazást ugyan technikai akadályok nehezítették, de a tengerentúli turné nem számított rendkívüli elképzelésnek. Alig egy hónappal Jávor Pál indulása előtt a sajtó már tudni vélte, hogy Amerikába készül. Mellette, „az első fecske – írta A Reggel –, aki szárnyat bont, hogy átrepülje az óceánt, Székely Mihály, Operaházunk kiváló basszistája. Október második felében száll hajóra feleségével együtt és megy Amerikába. Valószínűleg vele egyidőben vitorlázik át a tengeren Mály Gerő [...] Szüle Mihály színigazgató tizenhat tagú társulattal tesz látogatást New York és Detroit körül, a magyar településeken.”⁵ A „duzzogás nélkül” készülő Székely Mihály és felesége végül november 20-án érkezett meg egy Bécsből indult repülőgéppel, az Amerikában már 1938-ban megfordult, ott rendkívül népszerű Mály Gerő pedig – Zilahy Lajos társaságában – 19-én hajózott be a New York-i kikötőbe.⁶ Kodály Zoltán is ekkor utazott az Egyesült Államokba, hogy eleget tegyen több, még a háborút megelőző meghívásnak. Az ő esetében azonban sem az anyagiak, sem a vélt vagy valós sérelmekből fakadó elégedetlenség nem játszott szerepet, s föl sem merült, hogy esetleg véglegesen elhagyja az országot.⁷ Szüle Mihálynak a tervezett időpontban nem sikerült a túrára szervezett társulatot egyszerre átvinnie. Végül – az érkezési hajóslisták alapján –, először nem sokkal karácsony előtt ért partot néhány társával, majd egy másik csoporttal 1947 február végén.⁸

Sárossy Szüle Mihály visszaemlékezései nyomán terjedt el az az értesülés, hogy Jávor Pál amerikai útját az „amerikai magyar színházi menedzser”, Várady Márton intézte, aki egyenesen azért utazott Budapestre, hogy a filmjei révén Amerika-szerte roppant népszerű filmsztárt szerződtesse. Sőt van, aki az emlékirat alapján azt állítja, hogy Sárossy Szüle és Jávor együtt érkezett Amerikába.⁹ Lehetséges, hogy a magyar „színházi impresszárió”¹⁰ – Várady – 1946-ban valóban megfordult Budapesten, bár visszatérésének nincs nyoma az Amerikába érkező hajó- és repülőjáratok hozzáférhető nyilvántartásaiban. Ha tényleg járt a magyar fővárosban – állítólag „egy amerikai katonai élelmi transzporttal”¹¹ –, valóban tárgyalhatott Jávorral, s talán csakugyan szó volt a „két vezető színész és a köréjük szerződtetett társulat Amerikába utazásáról”.¹² A sajtóban azonban – amely Jávor s más népszerű színészek szinte minden lépéséről azonnal híreket közölt – nincs annak semmilyen nyoma, hogy Várady ütötte volna nyélbe Jávor kiutazását, s az impresszárió budapesti tartózkodásáról sincsenek hírek. Ellenben vannak olyan források, amelyek felfedik, hogy valójában mi állt a háttérben és ki szervezte meg a művész meghívását.

Magyar nyelven az amerikai út körülményeiről más magyarországi forrásból nem ismert, értékes információkat közölt Ruttkay György,¹³ az 1941-től Amerikában élő kiváló újságíró, a budapesti A Reggel című hetilap New York-i szerkesztője. Ő Jávor turnéjának bonyodalmairól tudósított, nem egészen négy hónappal megérkezését követően. Ruttkay a következőképpen írt az „Amerikában a legnagyobb sikerű magyar filmszínész” kiutazásáról: „A művész azt az ajánlatot fogadta el, amelynek a hátterében Vásárhelyi Lajos New-Brunswick városka mozitulajdonosa állott, mint igazgató, a pénzt a vállalkozáshoz egy Perth-Amboy-ban élő magyar mészáros, Zsilinszky Mihály bocsátott[a] rendelkezésre.”¹⁴

Vásárhelyi Lajos vállalkozásáról további részleteket már az amerikai lapok kínálnak, főként a New Brunswickben megjelenő napilap, a The Central New Jersey Home News. A színházi rovat vezetője, Walter Shultize tollából pontos képet kapunk Jávor Pál meghívásáról, valamint a New Brunswickba tett első látogatásáról, illetve meleg fogadtatásáról.¹⁵ Jávor – mint már szó volt róla – november 29-én, kedden érkezett meg New Yorkba. Pénteken látogatott ki – fekete szemüveg mögé rejtőzködve – New Brunswickba, amely lakosságának ötöde volt magyar származású, ahogy ezt a cikkíró is megjegyezte. Vásárhelyi Lajos társaságában felkereste a város polgármesterét, s együtt ebédelt a lap zenei szerkesztőjével. Vásárhelyi fordított az angolul mindössze pár szavas „szókinccsel” rendelkező filmszínésznek, akit a lap „magyar Van Johnsonként”¹⁶ üdvözölt, s művészi karrierjének ismertetésén túl három fényképpel is bemutatott. A címlapon főiskolás lányok társaságában látható, akiket a beszámoló szerint cseppet sem feszélyezett a filmsztár jelenléte – „nem estek ájulatba, mint a magyar hölgyek” –, hanem változatos filmpályafutásáról kérdezték. Egy másik felvétel a „magyar filmbálványt” az őt fogadó polgármesterrel és munkatársnőjével együtt mutatja, akiről a képaláírás megjegyzi, hogy Mrs. Mayernick „magyar származású”. A harmadik felvétel képi illusztráció Jávor egyik filmjéből véve. Az életrajzi ismertető Jávor háború alatti megpróbáltatásait, a náci eszmék elutasítását, bebörtönzését emeli ki, illetve a legsikeresebb, legismertebb magyar filmszínészként méltatja, aki az Amerikában eddig bemutatott mintegy 150 magyar filmnek több mint a felében volt látható, többnyire főszerepekben. Személyes élményként Vásárhelyi elmeséli, hogy 1932-ben jelen volt az Aranyifjú című színdarab próbáján a Vígszínházban. Egészen addig, amíg Jávor meg nem jelent a színpadon, a darab borzalmas volt. Ahogy mint snájdig gigoló megállt, rágyújtott egy cigarettára, odafordult egy női szereplőhöz, a próba közönsége talpra ugrott. Sztár született – magyarázta Vásárhelyi –, magnetikus személyisége azonnal lenyűgözően hatott, amit addig a magyar nézők még nem tapasztaltak.

Louis Vassar – ahogy Vásárhelyi amerikai körökben nevezte magát – elmondta, hogy már tizenkét éve próbálja a magyar filmsztárt Amerikába hozni. Most végre sikerült meggyőzni, s az American-Hungarian Film Company jóvoltából országos körutat szerveznek neki. A cég magyar filmek forgalmazásával foglalkozik, Louis Vassar és a Perth Amboy-i Alex Szlinszki közös tulajdona. (Az utóbbi azonos a Ruttkay által tévesen megnevezett Zsilinszky Mihállyal). Jávor először a vállalat filmszínházában, az Europában fog föllépni, majd bemutatkozik a New York-i Broadwayn, s ezt követi az országos turné, egészen a nyugati partig. A közös ebéden jelen volt Chicagóból Rudnyánszky Sándor is, aki máris a közép-nyugati államokban tervezett turné részleteiről tárgyalt az érintettekkel. Közben telefonon sorra jelentkeztek az érdeklődők Detroitból, St. Louisból és a nyugati partról, hogy időpontokat kössenek le. Rudnyánszky maga is aktív mozis volt. Chicagóban és a környékén ő honosította meg a magyar filmek rendszeres bemutatását. A város északi részén az ő szervezésében vetítettek minden kedden magyar filmeket a „szép tágas moziban, az East Theatre”-ben. Rudnyánszky szerkesztette az egyetlen amerikai magyar filmes újságot is, ami Magyar Mozi címmel a South Bend-i városi magyar hetilap kiadásában jelent meg.¹⁷

A New Brunswick-i vendégeskedés másnapján, vasárnap délután Vásárhelyi Lajos bemutatta Jávor Pált a New York-i Endrey–Páldy magyar rádió óra hallgatóságának. „Itt szólt először Amerika magyarságához” – mondta büszkén a szerkesztő, Endrey Jenő, aki lapjában teljes terjedelmében leközölte hármójuk beszélgetését. Jávor, kissé megilletődve, megnyerő válaszokat adott az őt sztároló, helyenként bombasztikus kérdésekre. Elmondta, hogy a háború előtt azért nem élt az amerikai magyar, illetve a filmes meghívásokkal, mert hű akart maradni a Nemzeti Színházhoz. Nem sajnálja, hogy most eljött? – „Végtelenül boldog vagyok. Ittasnak érzem magam, hogy ennek az impozáns, minden képzeletet felmutató országnak földjére léphettem.” Hogyan képzelte Amerikát? – „Kilenc hónapig börtönben voltam... én is odakerültem a náziuralom alatt, a hol annyi millió más embertársam sinylődött és halálát lelte. Volt időm a börtönben gondolkozni... képzelődni... fantáziálni... És ott a fantáziámban felépitettem magamnak a felhőkarcolók és a benne élők életét...” A valóság sem ütközött az elképzeléseivel, mert egyáltalán „nem éreztem – mondta –, hogy idegenbe jöttem.” Az interjú végén szót kért, hogy átadhassa Nagy Ferenc, Magyarország miniszterelnöke üzenetét a magyaroknak, egész Amerikának. „Magyarország igyekszik... emberfeletti erővel igyekszik... talpraállni... mint szorgos hangya-had, mindenki megteszi kötelességét... Megindult az épitkezés... rövid másfél év alatt három híd áll készen. Jól esik tudnunk, hogy az amerikai magyarság mellettünk áll, szivvel-lélekkel...” A miniszterelnök búcsúszavai ezek voltak, mondta: „Ne féljen tőlünk Amerika... az amerikai tőke... jöjjenek... mi minden biztos garanciát megadunk, mert dolgozni akarunk egy szebb, egy jobb jövő reményében.” Az Amerikából küldött szeretetcsomagokkal kapcsolatban még elmondta, hogy „Magyarország ezekből a küldeményekből él... otthon az a boldog ember, akinek amerikai rokona van. Áldja is meg az Isten az amerikai magyarokat, amiért annyi szeretettel igyekeznek az otthoniak segitségére.”¹⁸ A New York-i magyar napilap szerint annak hírére, hogy Jávor fellép a rádión, a stúdió előtt tömeg gyűlt össze. A stúdióban pedig a helyi magyar művészek várták a magyar mozisztárt, akit Endrey Jenő fogadott.¹⁹

Ki volt Vásárhelyi Lajos, aki Jávor Pál amerikai meghívását sikerre vitte? Fiatal sportújságíróként ment ki először Amerikába 1928 januárjában. A New York-i magyar napilapnál, az Amerikai Magyar Népszavánál megteremtette az újság sportrovatát, amely nyilvánosságot adott az amerikai magyar közélet egy addig rejtett, a magyar öntudat építését hatékonyan szolgáló területének. A hazai sporthírek, a magyar sportsikerek egy csapásra új színt vittek föl Magyar Amerika színpadára. Vásárhelyi ugyanakkor a hazai olvasók felé is hiánypótló szerepet játszott: első kézből tájékoztatta a magyar közönséget az amerikai sportéletről. Sokat tett a két ország sportkapcsolatainak elmélyítéséért is. Magyar sportolók Amerikába vitelét szervezte, menedzselte, illetve tevékeny részt vállalt amerikai focisták, bokszolók magyarországi útjának megszervezésében. Nagy téma volt 1932-ben a Los Angeles-i olimpia, amelyről 15 európai lapot tudósított. A hazai olvasóknak is rendszeresen beszámolt a magyarok részvételéről, sikereiről. Karrierjét mindemellett azzal alapozta meg, hogy még friss amerikásként dulakodásban elbánt egy régóta üldözött gengszterrel, aki épp azt a kávéházat akarta kirabolni, amelynek egy hátsó termében Vásárhelyi egy üzlettársával közös bevételüket akarta összeszámolni. A történet bejárta az amerikai sajtót, s az esetet utóbb a budapesti Esti Kurírnak is megírta. Ezzel a sztorival indította az amerikai alvilágról ugyanitt közölt cikksorozatát. Az amerikai bulvárhírek kelendőnek bizonyultak, s a Kis Ujságban a hírhedt amerikai emberrablásokról közölt egy újabb sorozatot. Többek között a Lindberg-gyilkosságról írt, amely kapcsán ő maga is próbált nyomozni, ahogy ezt a lap a cikksorozat felvezető ajánlásában kiemelte.²⁰

A rendkívül mozgékony, üzleti útra többször hazalátogató Vásárhelyi 1934-ben végleg Amerikába települt. „Ő volt az amerikai magyar hivatásos sport úttörője – írta egykori munkatársa megérkezésekor az Amerikai Magyar Népszava. Otthon elbeszélése, regénye jelent meg hazai folyóiratokban. Több ambiciózus terve van, többek közt a Színházi Élet amerikai képviselője lesz.”²¹ Előbb a New York-i magyar napilapnál folytatta az újságírói munkát, majd New Brunswickra költözött, ahol hamarosan váltott egy nagyot: mozit nyitott a város magyar negyedében. A Scott és a Somerset utcák sarkán lévő, üresen álló kis termet alakította át filmszínházzá. Magyar filmekkel kezdte, amelyeket Broadway-szerű reklámkampányokkal népszerűsített. Mivel nem volt elegendő bemutatható alkotás, saját maga kezdte intézni a filmek behozatalát és forgalmazását. Tizenhét magyar filmet szerzett be ily módon, amelyek némelyike nagy elismerésben részesült a New York-i kritikusok részéről. Figyelme más európai filmekre is fokozatosan kiterjedt, így például nyolcszor, telt ház előtt vetítette az Eksztázis című moziképet.²² A magyar film felkarolása jó döntésnek bizonyult, a magyarországi filmgyártás fellendülése egybevágott a tengerentúli magyarok igényeivel. A depresszióból való kilábalás a bevándorolt, idegen származású csoportok körében az etnikai identitás megerősödésével járt együtt, amelyben az olyan új, tömegeket megmozgató szórakozási formák, mint a zene, a sport, a mozi, vagy a szépségverseny nagy lehetőségeket biztosítottak a kollektív azonosság megélésére. Az új magyar beszélő filmek, az óhazai népszerű, divatos filmszínészek – nem kevésbé a velük kapcsolatos hírek és pletykák – ismerete hozzájárult az amerikai magyar identitás fenntartásához. A magyarok által nagyobb számban lakott városokban magyar filmekre specializálódó kis mozik nyíltak. Többnyire valamely helyi filmszínház biztosított lehetőséget ahhoz, hogy hetente egy nap – vagy legalább havonta egyszer – magyar filmek menjenek. A New York-i Modern Playhouse volt 1938-ban az egyetlen színház Amerikában, amelyben „minden nap magyarul beszélnek”. A Prágai Magyar Hirlapnak mondta ezt el a „legnevesebb magyar producerek egyike”, akinek hitelt érdemlő személyes tapasztalatai szerint „a magyar film Amerikában visszahódította a már-már elvesző második amerikai magyar generációt s hasznosabb volt ebből a szempontból minden más propagandánál”. Mint mondta, legtöbben azért mennek magyar moziba, hogy emléket keressenek. Számukra a látottak felidézik az elhagyott szülőföld képét. „[A] fiatalok csak a filmből ismerik meg” szüleik országát, s ez érdeklődést is teremt iránta. Az is hozzájárul ehhez, hogy újabban „az amerikai kritika erősen számontartja a magyar filmeket”.²³ Egy számítás szerint Amerikában 149 játékfilmet és 27 rövidfilmet mutattak be a világháború végéig. 79 helyen – színházban, teremben – tartottak vetítést, ami körülbelül tizenötezer alkalmat jelentett. Egy-egy filmet átlag harmincezren láttak.²⁴

Egy karitatív céllal 1947-ben Magyarországra látogató New York-i magyar mérnöknő hírlapi nyilatkozata remekül visszaadja, hogy mit jelentett a háború alatt s azt követően a magyar film az amerikai magyaroknak, s miért volt ebben kitüntetett szerepe Jávor Pálnak. Mint elmondta, Jávor valóban a legnagyobb sztárként érkezett a New York-i magyarok közé. Az itteni két magyar mozi a háborús években harminc magyar filmet játszott. Minden Jávor-filmet tízszer-tizenötször újítottak fel. „A newyorki magyarok – fogalmazott – a Gellért-heggyel, a Lánchíd képével és Jávor Pállal azonosították – könnyezve Budapestet...”²⁵ A New York-i Danubia Pictures, 1934-ben alakult magyar filmterjesztő vállalat többéves kényszerszünet után 1946 márciusában tudott Magyarországról új játék- és híradó filmeket beszerezni. A magyar filmélet új korszakának megindulását jelentették az új szállítmányok. Hosszú évek várakozása után az első új film az Épül az Óhaza volt, ami óriási érdeklődést váltott ki. „Valójában látjuk a mai Budapestet és Magyarországot – írta a Magyar Mozi lelkes beharangozó híradásában –, mintha szivünk vágya teljesülne és magunk lennénk ott!”²⁶

Jávor Pál bemutatkozó fellépését november 8-án, pénteken tartották meg a New Brunswick-i Europa filmszínházban. Egymás után, két alkalommal lépett fel, miként szombaton is, vasárnap pedig három ízben. A rákövetkező héten minden este hasonló programmal szerepelt. A legelső alkalommal elhangzott köszöntők azonban valószínűleg elmaradtak, vagy legalábbis megrövidültek. A helyi angol nyelvű lap jóvoltából részletesen megismerhetjük, hogy hogyan zajlott a magyar filmsztárt fogadó ünnepség.²⁷

Az est filmvetítéssel kezdődött, a Jávor Pál főszereplésével játszódó Makrancos hölgy 1943-ban készült zenés magyar filmkomédia bemutatójával. Ezt követően Bíbor Olga zongorán magyar dalokat játszott, majd Kedves Ilonka – „Helen Kadves Papp, jól ismert helyi színésznő” – csárdásdalokat adott elő.²⁸ Jávor Pál életrajzát, munkásságát a Szent József görögkatolikus hitközség plébánosa, Joseph Smithson ismertette. Vásárhelyi Lajos arról beszélt, hogy az Europa színházban bemutatott legelső film – pont 12 évvel ezelőtt –, a Jávor Pál főszereplésével készült Rákóczi induló volt. Azt állította – valószínűleg némi túlzással –, hogy azóta is minden Jávor-filmet elsőként az Europa mutatott be, még mielőtt az országban bárhol másutt vetítették volna. Szólt még más magyar művészekről, akiket eddig láthatott a mozi közönsége, de „mind közöttük a legnagyobb Jávor Pál”.

Ekkor a színházterem hátsó részéből az amerikai magyar színjátszás „nagyasszonya”, „Thury mama” lépett elő, és hangos köszöntéssel üdvözölte a közönséget. Gyorsan a színpadra sietett, hátulról átfogta Jávor Pált és a reflektorfénybe vonta. A nézők felállva, tapsolva, hosszan tartó nagy ovációval fogadták őket. Jávor maga is szólt a közönséghez. „A nők könnyezve hallgatták, amikor Magyarországról és a nácikról beszélt.” Ugyancsak könnyeztek, amikor elmondta, hogy milyen örömmel jött Amerikába. Ezúttal is utalt Nagy Ferenc, Magyarország miniszterelnökére, aki azzal búcsúztatta, hogy legyen a magyarok jóakaratának nagykövete az Egyesült Államokban. Ezután magyar dalokat énekelt, majd következett Jávor Pál és Thury Ilona közös műsorszáma. Duettet énekeltek és táncoltak. A közönség nem akarta leengedni a színpadról, újra és újra énekelnie kellett. „Ferikém, jelentem – táviratozott Jávor Az Ember szerkesztőjének, Göndör Ferencnek –, hogy becsülettel megálltam a helyemet.”²⁹

November végén egy New York-i telefonbeszélgetésbe bekapcsolódva Jávor lelkesen szólt arról, hogy hamarosan elkezdik a munkát, vagyis a körutat, amivel – szavai szerint – remélhetőleg „egy kis elismerést tudunk majd idekint szerezni Magyarországnak. Bús Fekete [László], Molnár Ferenc, Hajmássy Ilona és a többiek mind nagyon kedvesek és előzékenyek. Ugy fogadtak, mint egy elveszett gyermeket, aki hosszú bolyongás után megkerült.”³⁰

A sajtóhírekből úgy tűnik, hogy az első hetekben, illetve két-három hónapban a fogadtatás eufóriája töretlen. A hazai sajtó is gyakran közölt részleteket – általában meg nem nevezett – barátainak hazaküldött leveleiből. A Világ 1946. december 29-i száma két levelére hivatkozva a következő rövid hírt osztotta meg az olvasókkal: „A kiváló színművész azt írja, hogy december 15–16 és 17-én a newyorki Broadwayn vendégszerepelt. Transzparensek hirdették a nevét. Azt írja, hogy amerikai turnéját tavasszal fejezi be és utána hazatér Magyarországra. Másik levelében Jávor képeket küldött Budapestre. A felvételeket felesége készítette. Az egyik képen a következők láthatók: Munkácsi Márton, az ismert fotoriporter, Mály Gerő, Lukács Pál, Jávor Pál és Zilahy Lajos. A felvétel a Central Parkban készült.”³¹ Ez az utóbbi információ további kutatásra ösztönöz: a fénykép a magyar művelődéstörténet szempontjából ritka pillanatot örökít meg, s a magyar fotográfia története szempontjából sem lenne érdektelen, noha „csak” egy amatőrképről van szó. Remélhetőleg egyelőre csak „lappang” és alkalom adtán még előkerül. De Munkácsi Márton is készített New Yorkban felvételeket Jávor Pálról. Egy ilyen portré kíséretében jelent meg Jávor Pál – mint újdonsült amerikás – remek tárcája a budapesti Szinház című lapban, amely az Erie-tó vidékén szerzett, nem mindennapi élményeiről fest élvezetes beszámolót.³²

Az idézett levélben hivatkozott New York-i szereplés rejtély, mert a Pythian színházban 1947. január 5-én tartott fellépését – amit a szakirodalom eddig is Jávor New York-i bemutatkozásának tartott – nem előzte meg más itteni produkció.³³ A hivatkozott decemberi bemutató félreértés, tévedés lehet, december 14-én szombaton, majd vasárnap Passaicon lépett föl.³⁴ A New York-i bemutatót Endrey Jenő rendezte, zenei vezetője Bíbor Olga volt. Az újságíró, Ruby Erzsébet mondta a beköszöntő beszédet. Sajátos színfoltként felidézte Jávor szavait azzal kapcsolatban, hogy miért nem New Yorkban lépett fel először, ahol sokkal több magyar van. „Azért jöttem először New Brunswickra, mert hallottam, hogy Amerika keleti partján, ebben a városban még a harmadik generáció is tisztán beszéli édes anyanyelvünket, s gondoltam, hogy az itteni szereplésem, amerikai körutamnak első próbaköve lesz, s ha nem fogok csalódni, nagyobb bizalommal indulok további utamra, mert minden magyarlakta helyet szeretnék meglátogatni és minden magyar testvéremmel kezet szorítani...”³⁵ A magyarlakta városokban tartott fellépései, vagyis a turné előadásai a New Brunswick-i első föllépés mintájára alakultak. A budapesti Világ így summázta a „forgatókönyvet”: „Bemutatják egyik nagysikerű filmjét, amelynek női főszerepét Karády Katalin alakítja. A film lepergése után lép Jávor Pál a közönség elé magánszámaival; főleg magyar nótákat énekel cigányzene-kísérettel.”³⁶ Mindezt annyiban pontosítani kell, hogy kísérőként mások is szerepeltek. Az első szakaszban a New Brunswicki-i fellépők kísérték, 1947 őszén viszont Jávor új társulatot szervezett, amelynek karmestere Feleky László lett, partnerei pedig Thury Ilonán kívül Nagyajtay György és Földesi Lili.³⁷ A szereplések alapmintája azonban nem változott. Ezt a formulát nyilvánvalóan a helyzethez való alkalmazkodás jegyében, a régi amerikás magyarok elvárásai szerint alakították ki. A művész maga is tisztában lehetett e műfaj korlátaival, s kétségtelenül tudta, hogy ez nem azonos rangú szereplés egy három felvonásos színpadi mű bemutatásával. Nyilvánvalóan nem tekintette fellépéseit művészi karrierje kiteljesedésének, vagy magas szintű kultúraközvetítésnek. Sokkal inkább olyan szolgálatnak, amit meggyőződéssel vállalt, legalábbis átmenetileg. „Nagy örömmel csinálom – írta – a propagandát szegény kis országunknak.” Cserébe a közönség szeretetét kapta, seregnyi babérkoszorút, vagy olyan mulatságosnak ható, de igazolvánnyal és jelvénnyel hitelesített elismerést, mint az East Chicago-i tiszteletbeli rendőrfőnöki címét. Pesti barátait ugyanakkor nyomatékkal figyelmeztette, hogy „itt nekünk, nincsteleneknek nagyon nehéz konkurálni”, és nagyon is meg kell dolgozni a pénzért. „De így jó és ezt szeretem, mert a dollár nagyon egészséges.”³⁸

Mit csinál Jávor Amerikában? – tették föl többen is a kérdést Budapesten. A Kossuth Népe kemény szavakkal mondott ítéletet „a legnépszerűbb, legünnepeltebb és kétségtelenül egyik legtehetségesebb magyar színész” legelső amerikai fellépéséről. „New York egyik magyar mozijában, az Európa moziban, a film előtt, magyar ruhában, cigányzenekísérettel, aféle »Király Ernő mulat« – jelenetet mutat be. Csak éppen ebben az esetben: Jávor Pál mulat. Hihetőleg dollárt ragaszt a prímás homlokára és belerúg a nagybőgőbe. Kérdezzük: ez a hivatása egy népszerű és tehetséges magyar színésznek 1946 nehéz esztendejében. Ez a divatjamult, ízléstelen, »ó-liberális« duhajkodás? Ezzel szolgálja Jávor a magyar kultúrát?”³⁹ A tévedések, csúsztatások világosak: nem New Yorkban, hanem a közeli New Brunswickon, nem a film előtt, hanem utána, nem magyar ruhában, hanem szmokingban, nem duhajkodott, hanem magyar nótát, operettet énekelt egy parányi színpadon. Hogy fellépése a divatjamúlt szórakoztatást teljesítette-e be, avagy némi friss vért fecskendezett az amerikai környezetben hagyományaihoz, szokásaihoz ragaszkodó, vagy legalábbis azzal érzelmi kötődést fenntartó kisebb-nagyobb közösségek mindennapi életébe, ez már érdemibb kérdés. A válasz nem lehet az ítélkezésé, ha a társadalomtörténet felől közelítünk. Magyar Amerika többségének kultúráját egy sajátos, sok szempontból valóban konzerválódott regiszter határozta meg. Átlépésre, a magas művészet értékeinek a befogadására keveseknek nyílott meg a lehetősége. A szórakoztatóipar egyébként sem arra hivatott, hogy az ilyen kilépéseket elősegítse vagy érvényre juttassa. Legkevésbé az amerikai magyarok polgárosodott – „kispolgári” – közegében, amely integrációs nehézségeit egyfelől, etnikus azonosságát másfelől azzal a kulturális stílussal tudta feldolgozni, illetve megélni, amely eredetét tekintve a kiemelkedését megtestesítő s kifejező mintának számított. Jávor Pál ebbe a sémába illeszkedett. Gyakorlati jelentőségű missziót vállalt, szó szerint vehető hagyományápolást, még ha ez más nézőpontból – akár divatjamúlt, vagy nívótlan, rangon aluli szórakoztatást jelent(het)ett is. Amerikát járva ugyanakkor nem csak egy idealizált, elképzelt világ szűrőjén keresztül élt, élhetett meg személyes kapcsolatokat, s az ilyen találkozások mindenképpen kölcsönös viszonyként érvényesültek. East Chicagóban valószínűleg találkozott azzal a fiatal katonával, Joseph Fabiannal, aki az erlangeni koncentrációs táborban az amerikai hadsereg tolmácsaként felismerte és azonosította őt a hatóságok számára a bevonulása előtt látott magyar filmek alapján.⁴⁰

A Jávor kiutazáskor hangsúlyozott jótékonyság motívuma egyáltalán nem enyészett el. A New Jersey államban lévő Newarkon 1947 első hetében „adtak tiszteletére műsort”, azaz tették lehetővé, hogy a közönség elé lépjen. Jávor a következő szöveggel fordult előzetesen az újságírókhoz: „Kérem, kövessenek el mindent, hogy minél nagyobb segítséget adjanak az óhaza sokat szenvedő szegény népének. Mindenütt a világon nagy a nyomor, de a magyar szenvedés a legnagyobb. Különösen két intézményünknek a sorsa fekszik nagyon a szívemen: a dr. Zinner Nándor vezetése alatt álló Nyomorék Gyermekek Otthona a Mexikói úton és a Magyar Színészek Országos Nyugdíjintézete a Baross-téren. Kérem Amerika nemesszívű magyarjait, akik ebben az áldott országban élnek, ne feledkezzenek meg róluk!”⁴¹ Egy későbbi alkalommal a New York-i magyar színészegyesület rendezett műsoros estélyt Jávor Pál részvételével a Central Opera House-ban. Az estély tiszta jövedelmét a magyarországi színészek nyugdíjalapjának ajánlották föl. Az Magyar Távirati Iroda híradása szerint az estélyen Ilona Massey (Hajmássy Ilona) és csaknem valamennyi New Yorkban tartózkodó magyar művész fellépett. A fennmaradt színlap szerint Szüle Mihály rendezésében előadták Ecsedy Aladár Mezei virágok című zenés, táncos, énekes élőképét is.⁴²

Alig telt el egy szűk fél év Jávor Pál Amerikába érkezése után, a körbejarongott vendég már arról kesergett Réti Istvánnak, hazai ügynökének írt levelében, hogy az amerikai magyar menedzserektől félni kell. „A magyar színházi világ itt rosszabb, mint a cigányélet. Hogy én itt mit állok ki, azt csak az a jó Isten tudná megmondani. A turnémat az elején úgy eltolták, hogy az a tehetetlenség netovábbja.” A menedzselése körüli bajok ugyan rendbe jöttek, de az élet drága. „A színész számára nem az az álomvilág, különösen nem a magyar színész számára.” Egyelőre bizonytalan, hogy mi lesz vele. De levelét azzal zárta, hogy: „Amerikát imádom. Utolérhetetlenül szép az élet itt kint. Csodálatos és nagyszerű...”⁴³ Fél év múlva ismét kiábrándultságának adott hangot, s ekkor már a hazatérés foglalkoztatja: „Soha magyar művész még nem járt olyan golgotát, mint én Amerikában és azt hiszem, soha senki nem szenvedett annyit a honfitársaitól, mint én ebben az irdatlan országban. Indulok hazafelé. Sikerült egy életre elegendő fájó emléket összegyűjtenem.”⁴⁴ Ruttkay György idézett beszámolója a golgotajárás kezdetéről is részletekkel szolgál. Hiába indult a turné nagy sikerrel, Jávor és a vállalkozók között hamar nézeteltérések merültek föl. „Jávor – fogalmazott Ruttkay – a vállalkozás igazgatóját, Vásárhelyi Lajost mulasztásokkal vádolta, Vásárhelyi pedig nagyobb összeg erejéig polgári pert indított a kiváló magyar színész ellen, sőt még avval is megfenyegette, hogy szerződésszegés címén büntetőeljárást indít ellene.” Közben a két vállalkozó is összekülönbözött az anyagiakon. „Mindez, persze, nem ment heves jelenetek nélkül, míg végül is Vásárhelyi visszavonta a polgári pert [...] kiegyezett Zsilinszky Mihállyal és kilépett a vállalkozásból.” Zsilinszky mellé egy másik magyar, Papp Géza társult, s a körút folytatódott. Ruttkay cikkének megjelenésekor „Jávor a kis társulattal, amely az előadáshoz a keretet szolgáltatja”, Chicagóban szerepelt – „változatlan nagy sikerrel”.⁴⁵ Erdődy Lilly, az Amerikai Magyar Színész Unió titkára a „Jávor-botrány” kipattanása után ezt mondta a Jávor védelmére kelt Endrey Jenőnek: „Nem szegte meg [szerződését], – sőt a legnagyobb önmegtartóztatással tett eleget vállalt kötelezettségének.” Mindenesetre mondatát azzal fejezte be, hogy Jávor Pál olyan produkcióban vett részt, amely „a tehetségéhez és a budapesti Nemzeti Szinház első művészéhez méltatlan” volt. Endrey konklúziójában erre ráerősített, ám Jávort védve le is szólta az első hónapok turnéjával megszólított amerikai magyar közönséget: „Művészi szempontból igenis áldozatot hozott, mikor sekélyes és nivótlan előadások keretében végigutazta a magyarlakta városokat és hozzá nem méltó módon szerepelt, saját hibáján kivül.^”46

Miután Vásárhelyi szakított Jávor Pállal, belevetette magát az európai filmek népszerűsítésébe. Pontosabban, már Jávor szerepeltetése is része volt ennek az elképzelésének. Nem sokkal a várva várt vendég megérkezése előtt fejezte be a mozi felújítását, s a helyi lapban részletesen ismertette a külföldi filmek rendszeres bemutatására vonatkozó terveit. Talán nem túlzás azt feltételezni, hogy a viharos gyorsaságú összekülönbözés a bálványként fogadott magyar filmsztárral már az újabb, nagyobb kitekintésű tervei rovására is írható. Arra számíthatott, hogy Jávor Pál és a magyar film korlátozottabb lehetőségekkel kecsegtet, mint a szélesebb amerikai közönségnek kiajánlható európai filmtermés, többek között az új francia vagy olasz alkotások. A kis, nyikorgó székekkel felszerelt Europa Theater szinte zarándokhellyé vált, ahova tömegével látogattak el az európai filmek újdonsült kedvelői. A hirtelen támadt divat főleg New Yorkban és az egyetemi városokban kapott lábra a fiatalok és a középosztály műveltebbjeinek körében. Vásárhelyi, alias Louis Vassar, népszerű, első osztályú ritkaságokat forgalmazó filmes lett, aki New Brunswick egyetemi, főiskolai népének, a művészfilmek vájt fülű rajongóinak igényesen válogatott alkotásokból sorozatokat és filmfesztiválokat szervezett. Az általa személyesen beszerzett filmekkel még túrázott is. A New Brunswick-i „vállalkozó vállalkozó” (enterprising enterpreneur), ahogy – egy cikk megfogalmazása szerint – szerette magát nevezni, „még a Princetoni Egyetem szent kapuit is bevette”.⁴⁷ A kissé szószátyár, hadarva előadott bevezetőit követő vetítések révén az európai film valóságos szakértőjeként aratott babérokat. Egy interjúban elmondta, hogy már akkor az európai filmek behozatalával foglalkozott, amikor ennek alig volt keletje. New Yorkban is még csak mintegy fél tucat mozi mutatott be külföldi filmeket. Ellenben most – 1947 decemberében – már kétszáz foglalkozik ezzel. Mindennek pedig az volt az oka – fejtegette ugyanitt –, hogy a háború alatt az amerikai katona fiatalok tömegei jutottak el Európába, ahol huzamosabb időt töltöttek. Érdeklődésük kitágult, s hazatérve foglalkoztatni kezdte őket az, hogy mi történt a háború pusztította kontinensen a művészetben, az irodalomban vagy a színházban. Az új tapasztalatok s élmények fényében a sablonossá vált amerikai film, a hollywoodi álomvilág pedig elvesztette vonzerejét. A külföldi filmek a valóságot mutatják, igazi embereket, valóságos életkörülményeket, ha nem is olyan technikai tökéllyel, mint amit a hollywoodiak annyira kedvelnek.⁴⁸

A nagy terjesztők – három RKO-mozi New Brunswickon – végül megölték a vállalkozást, amihez hozzájárult a divatváltozás, a külföldi filmek iránti érdeklődés leáldozása is. Vásárhelyi 1956 elején abbahagyta az akkor már évek óta hanyatló s általa is hanyagolt mozis életet, filmszínházát bezárta, cégét eladta.⁴⁹ Hogy ezt követően mi mindenbe fogott bele, ezúttal nem érdekes. Élénk szellemét azonban mi sem igazolja jobban, mint az az 1961-es sajtóhír, miszerint ókori, egyiptomi alapokon nyugvó, ám a korszerű vegyipar módszereivel extra kozmetikumok előállítását hirdette meg – egyébként bizonyos mértékig elhunyt édesapja, Frank Vassar kísérletei alapján, aki kiváló vegyész hírében állott, ám vitatott nézeteket is vallott.⁵⁰ A külföldi filmek egykori impresszáriója ekkor már nem a Jávor Pál féle sármos filmbálványok „importálásával” kereste az amerikai (magyar) hölgyek kegyeit, hanem az öregedés ellenszerének megtalálásával kecsegtette őket. Úgy tűnik, messzire eltávolodott korábbi szerelmétől, a filmtől – a magyar, francia, olasz, svéd művészi igényű moziktól –, de vállalkozó kedve, merész húzásoktól sem visszarettenő alkata töretlenül jellemezte.

A volt partner, Jávor Pál útjai sem a megkezdett irányban folytatódtak. A levelében is hangoztatott kiábrándultsága ellenére a hazafelé indulásból nem lett semmi, ellenben még egy jó évtizedes, az új világban töltött időzés következett, ami elsősorban a megváltozott óhazai politikai viszonyoknak tudható be. A vendégszereplésre, az éhező gyerekek megsegítése miatt amerikai turnéra érkező művészből emigráns lett, aki emigráns mivoltát nem tudta amerikai művészi karrierre váltani. Bármekkora filmsztár is volt odahaza, a nagy szerepekből, a remélt hollywoodi áttörésből nem lett semmi, s a magyarok előtti alkalmi fellépések, vagy a magyar lapokba írt tárcák aligha kárpótolhatták ezért. Az amerikai magyarok szűkebb világa, általános igényszintje nem biztosított – nem biztosíthatott – ugyanolyan mértékű elismerést a számára, mint ami odahaza éltette. Az évtizednyi, sokféle megpróbáltatást tartogató amerikai időszak során soha nem tért már vissza a vendéglátók első hetekben, hónapokban megnyilvánuló eufóriája. Jávor Pál emigráns éveit nem a filmsztárt körülvevő zajongás és rajongás határozta meg. Az új életszakasz részletei – néhány közhelyen, sommás megállapításon túl – nem is nagyon ismertek. Talán nem rejtenek annyi ellentmondásos részletet, mint az Amerikába érkezésének és fogadtatásának körülményei, de a források összegyűjtése, a kortársak emlékeinek revideálása, a kritikátlanul szajkózott, ellenőrizetlen, illetve szelektíven idézett értesülések megrostálása azonban így sem lenne felesleges. A hazatérést megelőző évtized története még megírásra vár.

Fejős Zoltán

¹ New York, New York Passenger and Crew Lists, 1909, 1925–1957, database with images, FamilySearch, Paul Javor, 1946. Jávor Pál, a legnépszerűbb magyar mozisztár megérkezett Amerikába. Amerikai Magyar Népszava, 1946. október 30., 1. old.; Amerika kimagasló magyar vendégei. Kodály Zoltán és Jávor Pál New Yorkban. Az Ember, 1946. november 2., 1., 2. old.

² Szinház, 1946. október 8., idézi: Bános Tibor: Jávor Pál. Budapest, Gondolat, 1978: 245.; Kiss András: Jávor Pál levelei az emigrációból. Archívnet, 14. 2014. 6., 2. old.

³ A Reggel, 1946. október 22., 8. old. – „visszajövök egy éven belül – tette hozzá. Addig támadjanak kedvük szerint.” (Kiemelés az eredetiben.)

⁴ Fótty János: Vitéz Garamszeghy Sándornak nem kell Somlay Artúr! Major Tamásnak nem kell Keresztúry. Haladás, 1946. október 31. (42. sz.) 3. old. A Csodabár operettet 1945. augusztus 4-én mutatta be a Magyar Színház, lásd Szabadság, 1945. augusztus 1., 4. old. Egyes színészek – például Jávor Pál, Honthy Hanna, Sárdy János – „sztárgázsija” kapcsán Staud Géza az ügynökök túlkapását tette szóvá: A sztárgázsik. Népszava, 1946. október 20., 11. old.

⁵ A Reggel, 1946. szeptember 23., 8. old.

⁶ New York, New York Passenger and Crew Lists, 1909, 1925–1957, database with images, FamilySearch, Gero Maly, Michael Szekely 1946. Vö. Zsoldos Andor: Székely Mihály is „duzzogás nélkül” külföldre készül. Helyzetkép a magyar Operaházból. Haladás, 1946. június 13., 6. old.

⁷ Kodályt ünnepélyesen fogadták Newyorkban. Szabad Szó, 1946. október 31.; Nadányi Pál: Meghitt beszélgetés Kodály Zoltánnal, a legnagyobb élő magyar zeneköltővel. Amerikai Magyar Népszava, 1946. november 4., 1., 3. old.; Földes Lili: Kodályéknál New Yorkban. Szabadság (Cleveland), 1946. november 7., 4. old.

⁸ Sárossy Szüle Mihály: Miszter Jávor. Az amerikai magyar színház története. Budapest, Püski 1982. Egy Jávornak Amerikából küldött levél alapján Bános is utal Váradira, de magyarázatot nem ad: Bános Tibor, i. m. 1978: 246. A John Erickson hadihajóval 1946. december 18-án érkezett: Szüle Mihály, a táncos Patócs Katalin, Rackó Lívia, Schrettner Antal György. Mindnyájan Martin Varady lakcímét adták meg utazási célként (3 E84th St., New York). Szüle megérkezését hírül adja a Szinház, 1947. január 8-i száma. A Washington fedélzetén 1947. február 24-én ért partot Szüle Mihály (esetleg az ő nevén valaki más?), Rátkay István, Feleki László karmester, Kovács György, lásd New York, New York Passenger and Crew Lists, 1909, 1925–1957, database with images, FamilySearch, Mihaly Szule 1946 és 1947. Várady egyik évben sem szerepel a nyilvántartásokban, ellenben felesége igen: egy Londonból 1947. május 23-án érkezett repülőgép utasaként vették nyilvántartásba mint magyar állampolgárt, kereskedőt, lásd New York, New York Passenger and Crew Lists, 1909, 1925–1957, database with images, FamilySearch, Martonne Varady 1947. Ugyanezen a gépen utazott Némethy Gabriella, azaz Némethy Ella (1891–1961), az Operaház művésze, aki Los Angelesbe tartott.

⁹ Sárossy Szüle Mihály, i. m. 1982: 17–19., 22., 213–215., Székely Mendel Melinda: Magyar színjátszás Amerikában. Marosvásárhely, Mentor Kiadó, 2013: 37–38., 138. Bodó Ibolya: Amerikai magyar színjátszás 1869–1970. Budapest, Argumentum Kiadó – OSZK, 2001: 15. („1947-ben érkezett Jávor Pál az Egyesült Államokba, barátjának, Sárossy Szüle Mihálynak társaságában.”)

¹⁰ Székely Melinda, i. m. 2013: 138. Sárossy Szüle megjegyzésein kívül Várady (Váradi) Mártonról egyelőre csekély információ ismeretes. Kétes szerepére utal egy újságcikk, mi szerint Békássy István, „a Váradi jóvoltából némaságra kárhoztatott Fészek Szinház igazgatója végül is kénytelen volt a biróság védelmét kérni az egyre vadabbul fenyegetődző, mániákus rágalmazó ellen”. Lásd: A Bellevueba vagy a börtönbe. Lapkivágat, forrásmegjelölés és dátum nélkül [feltehetően 1941-ből], Vasváry-gyűjtemény V1/a:26-26v. „Váradi Márton volt vésnök és színházi menedzser, akit általában »Sötét« Váradinak neveznek” – fogalmazott Békássy – feljelentése nyomán zárt be (ideiglenesen) a Fészek 1941-ben, lásd Gajdó Tamás: „Minden vágyam az volt, hogy színész legyek” II. Békássy István amerikai karrierjének kezdeteiről és a New York-i Fészek Színházról. Parallel, No. 27. 2013. 15–21., idézet: 20.

¹¹ Sárossy Szüle Mihály, i. m. 1982: 17.

¹² A „két vezető színész” túlzó fordulatot lásd Székely Melinda, i. m. 2013: 138.

¹³ A jogi végzettségű Ruttkay György (1890–1955) Az Est lapok bécsi szerkesztője, „sztár riportere” volt. Fiatal korában színműveket is írt, illetve fordított. Az Egyesült Államokban az Amerikai Magyar Népszava munkatársaként, valamint az Amerika Hangja alkalmazottjaként vált ismertté, de rendszeresen írt a Délamerikai Magyarságba, továbbá német lapokba is. A koalíciós időben A Reggel New York-i szerkesztőjeként főként kulturális hírekkel látta el a budapesti hetilapot, illetve az 1946 decemberében indított „Reggeli levél” című rovatával a magyar olvasókat szándékozott hiteles tájékoztatással informálni az amerikai viszonyokról. Ezek az írásai és a rövidhírei egyaránt forrásértékűek. Megírta Chopin „anekdotikus” életrajzát is, amelyet André Dugo (Szenes András [1895–1957]), volt párizsi festőművész illusztrált, aki 1939-ben menekült a németek elől New Yorkba. A tetszetős kis kötet az amerikai kiadás (1945) után spanyolul (195?) és franciául (1955) is megjelent. Lásd – A Reggel vonatkozó számain kívül – Ruttkay nekrológját: New York Times, October 22, 1955. p. 19; továbbá Vasváry-gyűjtemény R3/d:54, R3/d:55; Magyar életrajzi lexikon. II. köt. Budapest, 1982: 555. A KUT-körhöz tartozó Szenes (Dugo) András nekrológja: New York Times, January 8, 1957. p. 31.

¹⁴ Ruttkay György: Bonyodalmak Jávor Pál turnéján. A Reggel, 1947. február 24., 7. old. – kiemelés az eredetiben.

¹⁵ Shultize, Walter: Hungarian Screen Idol Here. Paul Javor, Hungarian Movie Star, To Make Personal Appearance Here. Screen Idol Brought to This Country by Louis Vassar. The Central New Jersey Home News, 3 November 1946. p. 1., 10. A cikket röviden összefoglalja: Jávor Pált, a magyar filmsztárt ünnepélyesen fogadta New Brunswick. Amerikai Magyar Népszava, 1946. november 5., 3. old. Itt jelzem, hogy a város magyar hetilapjának, a Magyar Hirnöknek ebből az időszakból nincsenek Magyarországon hozzáférhető példányai. Egyelőre az sem biztos, hogy az Amerikai Magyar Alapítvány könyvtárában, vagy másutt megőrződtek-e az 1946–1947-es évek számai.

¹⁶ Van Johnson (1916–2008) volt az egyik legismertebb amerikai filmsztár, a hollywoodi arany ifjak mintaképe.

¹⁷ Rudnyánszky Sándor (1899–1949) zongoraművész, orgonista, karnagy, nótaszerző, zenetanár. A hányattatott életű amerikai magyar költő, Rudnyánszky Gyula és a színésznő Réthy Laura fia 1923-ban vándorolt ki Amerikába. Előbb New Yorkban nyitott zeneiskolát, majd Chicagóba tette át székhelyét. Váratlanul, fiatalon hunyt el Miamiban, itt is temették el. Lásd New York Passenger Arrival Lists (Ellis Island), 1892–1924, database with images, FamilySearch, Sandor Rudnijanszky, 1923. New York-i működése: Reggeli Hirlap (Miskolc), 1925. június 15., 7. old. Szenzációs ujdonság a Yorkvilleben. Amerikai Magyar Népszava, 1931. november 1., 1-A. old. – Rudnyánszky bárhova küldhető, gramofonlemezre rögzített hangüzenetek készítését vállaló üzletet kezdeményezett. Nekrológja: Szabadság, 1949. július 6., megtalálható: Vasváry-gyűjtemény R3/e:29. Findagrave.com, memorial ID: 60540102. A havonta megjelenő Magyar Mozit a Városi Élet kiadó szerkesztője, Pataky Jenő adta ki 1945 augusztusa és 1948 között.

¹⁸ Jávor Pál a magyar rádión. A híres magyar film-sztár Nagy Ferenc miniszterelnök üzenetét tolmácsolta szenzációs interview keretében. Amerikai Magyar Rádió Ujság, 1946. 26–27. old. A színész, színházi producer, lapszerkesztő Endrey Jenő (1891–1967) ekkor ünnepelte WWRL adón sugárzott magyar műsor fennállásának 15. évfordulóját. A feleségével, Páldy Margittal vezetett műsor 1931 és 1957 között hetente ismétlődő, kétórás magyar nyelvű programot adott. Endrey Budapesten a Színiakadémián tanult, 1923-ban vándorolt ki, megszervezte a Chicagói Népszínházat, majd ennek bukása után New Yorkba költözött, lásd Vasváry-gyűjtemény E1/a:24–25.

¹⁹ Vö. 15. jegyzet, Amerikai Magyar Népszava, 1946. november 5., 3. old.

²⁰ Cikkeit idehaza elsősorban a Sporthírlap közölte. Kiutazásáról, két fociklub utazásáról lásd (f. p.) cikkét: Hölgyeim és Uraim, ez a Fall Rivers. Ladies and Gentlemen, this is the Ferencváros. Sporthírlap, 1930. augusztus 9., 4. old. A két amerikai tárgyú cikksorozat: Fel a kezekkel! Esti Kurír, 1931. augusztus 25. (191. sz.) és október 4. (225. sz.) között. Az amerikai emberrablások véres titkai. Kis Ujság, 1934. január 30. (23. sz.) és február 15. (36. sz.) között. (Az utolsó cikk a Lindberg-ügy ismertetése volt.) Mindkét lapban, illetve továbbiakban jelentek meg más cikkei is, köztük tárcák, novellák, még az 1930-as évek végén is. Lásd még a 19. jegyzetet.

²¹ Amerikai Magyar Népszava, 1934. május 13., 2. old. – Mandel Ernő híre a „Látom és Hallom...” című rovatában.

²² Schappert, Mimi: Billy Rose of New Brunswick Is Presenting Film Carnival. The Central New Jersey Home News, 14 December 1947. p. 2. A cseh Eksztázis, Gustav Machatý 1933-as, Hedy Lamarr főszereplésével készült filmje mérföldkő a filmtörténetben. Az Egyesült Államokban 1935-ig nem engedélyezték vetítését, ezt követően is nehézségekbe ütközött bemutatása, például részeket kellett kihagyni belőle, vagy Pennsylvaniában továbbra is tiltották vetítését, lásd Ecstasy (film) – Wikipédia.

²³ Amerikában a magyar film visszahóditja a félig már amerikaivá lett magyarokat. Prágai Magyar Hirlap, 1938. március 9., 7. old. A Modern Playhouse-t a színész, rendező, a budapesti Apolló Kabaré volt rendezője, Szemere Gyula (1889–1950) vezette, aki Rózsahegyi Kálmánnal együtt érkezett amerikai körútra 1926-ban, de nem tért vissza, lásd Káldor Kálmán: Magyar-Amerika írásban és képben. II. köt. St. Louis, 1937: 35. Halála: California, County Birth and Death Records, 1800–1994, database with images, FamilySearch, Julius de Szemere, 1950.

²⁴ Magyar Mozi, 1946. 2. sz., 14. old.; Jó üzlet-e a magyar film terjesztése? Magyar Mozi, 1946. 3., 6–7. old.

²⁵ Stób Zoltán: Egy kis Amerika.... Képes Figyelő, 1947. szeptember 27. Amerikai magyar hatásáról lásd még: Ruby Erzsébet: Isten hozta! Amerikai Magyar Népszava, 1946. november 9., 4. old.

²⁶ Az első új film Amerikában: „Épül az Óhaza”. Magyar Mozi, 1946. április (4. sz.), 3. old. Megérkeztek az első magyar filmek Amerikába. Uo., 12. old. Ugyanez a szám Magyar moziképek listája címmel felsorolja az Amerikában még be nem mutatott magyar filmeket (15–19. old.). Bár a legtöbb film – írták – nem lesz majd itt látható, de „szeretnénk, ha a közönség tájékozva lenne a háboru alatt és óta készült magyar moziképekről” (15. old.). A Danubia Magyar Filmvállalathoz lásd Káldor Kálmán i. m., 1937: 16.; A magyar filmek Amerikában. Budapesti Hirlap, 1934. július 27., 12. old.; Magyar filmek Amerikában. A Danubia Pictures igazgatójának nyilatkozata nyolcszázezer amerikai magyar mozilátogatóról. Budapesti Hirlap, 1935. június 29., 18. old.

²⁷ Hungarian Screen Idol Cheered By Audience at Europa Theatre. The Central New Jersey Home News, 9 November 1946. p. 2. Jóval rövidebb beszámolót közölt a New York-i napilap: Páratlan ünneplésben részesült Jávor Pál bemutató előadásán. Amerikai Magyar Népszava, 1946. november 11., 3. old. Ezt idézi: Bános Tibor, i. m. 1978: 246–247, s a helyzet alapos félreértésével hozzáfűzi: „Az ilyen siker – ahogy mondani szokták – felért egy kudarccal”. Az első fellépésen készült két fénykép (az esemény megjelölése nélkül) Thury Ilonának (1876–1953) az Amerikai Magyar Alapítványnál lévő hagyatékában maradt fenn (Thury Ilona iratai, Box 229). A képek digitalizálásáért Deák Nórát illeti köszönet. Thury Ilonához lásd Fejős Zoltán: A Tokay, egy New York-i magyar legenda. Vasváry Collection Newsletter, 2018/2. (60.).

²⁸ Bíbor Olga (1889–1983) a budapesti Zeneakadémián és Bécsben tanult zongoraművésznő 1915-től élt az Egyesült Államokban, ahol hosszú, változatos zenei pályát futott be. Édesanyja, Bíborné Epstein Carolina Liszt Ferenc tanítványa volt. Rövid életrajza 1950-ig: Az Amerikai Magyar Népszava aranyjubileumi albuma. New York, Amerikai Magyar Népszava, 1950: 126. Nekrológja: The Miami Herald, 28 December 1983. p. 19. Kedves Ilonka életrajza nem ismert, az 1940–50-es években a Zilahy–Heltay Magyar Vígszínház tagjaként operettekben, zenés darabokban lépett föl, lásd Bodó Ibolya, i. m. 2001. Egy New York-i értesülés alapján „helybeli kis műkedvelőként” utal rá Stób Zoltán, i. m. 1947.

²⁹ Jávor Pál rendkívüli sikere. Az Ember, 1946. november 16., 1. old.

³⁰ Fahidy József: A két Bús Fekete telefonbeszélgetése Páris és Newyork között. Világ, 1946. december 1.

³¹ Világ, 1946. december 29., 7. old.

³² Egy másik Jávor-portrét közöl (Munkácsi Muky gyűjteményéből): Munkácsi & Munkácsi. A magyar fotográfia történetéből 8. [Kecskemét], Magyar Fotográfiai Múzeum – Magyar Fotográfiai Szaksajtó Alapítvány, 1996: 130. A két képen Jávor Pál ugyanazt az öltönyt és nyakkendőt viseli, tehát a két felvétel ugyanakkor készülhetett, s így kérdéses, hogy Munkácsi Márton vagy Muky (Menyhért) készítette-e a felvételt.

³³ Az Ember, 1946. december 21., 10. old., Szabadság (Cleveland), 1947. január17., 4. old. alapján Bodó Ibolya, i. m. 2001: 214., s ennek nyomán Székely Melinda, i. m. 2013: 139. Vö. Vásárhelyi Lajos: Jávor Pál a Broadwayn. Amerikai Magyar Népszava, 1946. december 16., 5. old.

³⁴ Amerikai Magyar Népszava, 1946. december 13., 6. old. – az előadást a Szent István kultúrterembe hirdették meg. Itt még az utcán is lehettek transzparensek, de az mégsem a Broadway...

³⁵ Ruby Erzsébet Beköszöntő beszéde Jávor Pál New Yorki bemutató előadásán. Amerikai Magyar Rádió Ujság, 1947. január, 3. old. Ugyanitt egy beszámoló is megjelent az előadásról Vermes Sándor tollából Jávor Pál címmel. Ruby (sz. Veres) Erzsébet (1898) író, újságíró 1938-ban került az Egyesült Államokba. Több kötetre rúgó kulturális, művelődéstörténeti cikket, novellát, tárcát írt az amerikai magyar lapokba, számos Vasváry Ödönnek küldött levelét őrzi a Vasváry-gyűjtemény, vö. R3/d:31.

³⁶ Jávor Pál Csikágó tiszteletbeli rendőrfőnöke lett. A művész beszámolója amerikai sikereiről. Világ, 1947. február 4., 4. old.

³⁷ Bodó Ibolya, i. m. 2001: 214.; Stób Zoltán, i. m. 1947. Biró Benedek: Jávor Pál körútja Amerikában. Amerikai Magyar Népszava, 1946. december 13., 4. old. – a bridgeporti műsor alapján. Egy kissé rosszmájú hírösszefoglaló szerint két pikniken a South Bend-i születésű, Budapesten a háború előtt amerikai énekesnőként sikereket aratott Ania Suli – Suli vagy Süli Annus – legalább akkora szenzációt keltett, mint a Jávor-társulat, ha nem nagyobbat. Lásd: Jávor Pál és Suli Annus Cleveland és Detroit szabadtéri színpadán. Demokrácia, 1947. szeptember 21.

³⁸ Lásd a 36. jegyzetet – kiemelés az eredetiben. Az idézetek egy január 21-én küldött leveléből származnak. A pesti szatirikus lapok nem késlekedtek a tiszteletbeli rendőrfőnökség hírének interpretálásával.

³⁹ „Jávor Pál mulat”. Kossuth Népe, 1946. november 4.

⁴⁰ Hungary's Clark Gable To Be Feted In East Chicago, The Times (Munster, Indiana), 19 January 1947. p. 4. Clark Gable (1901–1960) Oscar-díjas filmszínész, „Hollywood királya”, leghíresebb szerepét az 1939-es Elfújta a szélben alakította.

⁴¹ A Newarki Hirlap nyomán idézi: Szinház, 1947. január 8.

⁴² Külföldi-Belföldi Hírek (MTI), 1948. február 1. A január 24-én megtartott színészbálról előzetesen hírt adott a Budapesten lévő Charles de Weger színházi menedzser, aki elsősorban amerikai születésű magyar színészek fellépéseit intézte: Nádor Vera: Színészbál New-Yorkban a magyar nyugdíjas színészek javára. Szinház, 1947. november 4. – az est rendezőjének Sándor Stefit kérték föl. Az Ecsedy-darab előadása: Bodó Ibolya, i. m. 2001: 220. Sárossy Szüle Mihály szerint Jávor közölte, hogy már semmi terve nincs amerikai vonalon, haza akar menni, várja a Nemzeti tagsága, de előtte még a nyugdíjas színészek javára akar egy előadást szervezni. Vö. Sárossy Szüle, i,. m. 1982: 34–35.

⁴³ Kristóf Károly: „Rosszabb, mint a cigányélet”. Jávor Pál őszinte beszámolója amerikai csalódásairól. Világ, 1947. április 10., 4. old. – kiemelés az eredetiben.

⁴⁴ A Reggel, 1947. október 27. – kiemelés az eredetiben.

⁴⁵ Lásd a 14. jegyzetet. A botrányt idézte a New York-i mérnöknő is, lásd a 25. jegyzetet. Jávor a Réti Istvánnak írt levélben szintén utalt arra, hogy „eddigi ügynököm [...] perel engem, majd bocsánatot kér a bíróság előtt, utána visszavonja keresetét”. A levél egyes kitételei azonban nem Vásárhelyi Lajosra, hanem Váradi Mártonra vonatkoznak. Így utal arra, hogy ügynöke „azonos azzal az amerikai magyar színházi ügynökkel, akinek szerződéseit semmisnek jelentette ki a budapesti Színész Szakszervezet a newyorki színészunió átirata alapján, felszólítva tagjait, hogy ne tárgyaljanak vele”. Ezt megerősíti Endrey Jenő, aki kétoldalas cikkben taglalt a „Jávor-botrányt”, amelyből kiderül, hogy Várady a Rómeó és Júlia című hetilapnak küldött levele alapján terjedt el Budapesten a „Jávor-turné” botrányba fulladása, Jávor lenéző magatartása, italozása. A cikk további részleteket is tárgyal. Vásárhelyi hat hónapra 12 300 dollárt fizetett járulékkal Jávornak. Endrey Jenő: A Jávor-ügy. Amerikai Magyar Rádió Ujság, 1947. május, 1–2. old. Jávor levelének egy további utalása ugyanakkor inkább Sárossy Szüle Mihály és csoportja ellentmondásos ügyére vonatkozik, bár valószínűleg ennek hátterében is Várady állhatott: „Egy csoport színészt vitt ki Amerikába, de útközben Párizsban felejtette őket. Ezer dollár kauciót tett le értük, de vissza vette a pénzt, mert nem sikerült a szerződtetésük.” Ezzel kapcsolatban lásd: Szélhámosság volt a Szüle Mihály-féle amerikai színtársulat. Fellegi Teri beszámolója Newyorkból. Világ, 1947. március 27., 4. old. – Fellegi Teri, aki korábban évekig volt Amerikában primadonna, maga is kárvallottja volt az esetnek. Amikor kiért New Yorkba, kiderült, hogy „szó sincs semmiféle turnéról”. Más természetű dolgokról írva megjegyzi – Jávor állításával ellentétben –, hogy New York olcsóbb, mint Budapest. Sárossy Szüle munkája nem sok fogódzót nyújt ebben a kérdésben.

⁴⁶ Endrey Jenő, i. m. 1947: 2. – kiemelés az eredetiben.

⁴⁷ Vassar at Princeton. The Central New Jersey Home News, 9 October 1948. p. 4.

⁴⁸ Schappert, Mimi, i. m. 1947.; Vassar Venture Brings Foreign Films to City. The Central New Jersey Home News, 8 October 1947. p. 28. – Marcel Pagnol A pék felesége című 1938-as filmjét ajánlja az induló sorozat nyitányaként.

⁴⁹ Louis Vassar is coming back! The Central New Jersey Home News, 13 April 1954. p. 4. – az „elfojthatatlan impresszárió” ekkor mint public relations szakember akar működni a városban; Foreign films. The Central New Jersey Home News, 27 January 1956. p. 12.

⁵⁰ Sinclair, Clayton: Madam May Use It To Keep Herself Young? Well, A Cream That Egyptians Used. The Gazette (Montreal), 25 October 1961. p. 18. Az 1939-től az Egyesült Államokban élő Frank Vassar – „a mi magyar mozisunk édesapja” – haláláról, aki „az állatok belső részeit, mirigyeit használta a szervezet felfrissítésére” lásd Vasváry-gyűjtemény V1c:14 (két lapkivágat, 1951. március 20.).