A második világháború magyar hadifoglyainak történetét feldolgozó tudományos munkák, cikkek, tanulmányok és a média különböző formái: TV, rádió, film gazdag anyagot tárt fel az orosz hadifogságba esett magyar katonák történetéről.

Ezzel szemben Európa nyugati felén a győztesek által felállított hadifogolytáborok magyar foglyainak sorsáról a szakértők egybehangzó véleménye szerint kevés feltáró munka folyt eddig. Ezért az utóbbi évtizedekben többen érdeklődéssel fordultak a téma felé, s igyekeztek a hiányokat pótolni.

Bús János és Szabó Péter¹ hadtörténészek kutatói programja a katonasírok feltárása. Béke poraikra című, háromkötetes művük kötetei közül a harmadikat a nyugati hadszíntéren és fogolytáborokban elhunyt magyar katonák emlékének szentelték. Tarcai Béla² egykori hadifogoly személyes indíttatásból, és mint történész, valamint fotóművész végzett komoly feltáró munkát tanulmányokban és képanyag gyűjtésében. Kőrös Zoltán,³ a szlovákiai magyar kisebbség történelmének dokumentálására törekvő Fórum Kisebbségkutató Intézet (Dunaszerdahely) kutatója az Európa nyugati felén felállított hadifogolytáborokat megjártak generációjában végzett széleskörű interjúgyűjtést, erre alapozva filmet készített Nyugati fogságban címen.

Ezek a munkák és a levéltárak anyagából publikált hadifogoly-levélgyűjtemények⁴ elsősorban a fogságba esett magyarok szemszögéből mutatják be a táborlakók mostoha sorsát. Figyelemre méltó azonban az is, hogy a túloldalon a tábor őrségét adó amerikai katonák között is voltak magyarok, a 20. század elején Magyarországról Amerikába kivándorolt amerikai magyarok fiai. Többségükben ők már Amerikában születtek és amerikai állampolgárként az 1940-es évekre katonaköteles korba kerültek, így a háború kitörését követően besorozták őket az amerikai hadseregbe. Az amerikai magyarok második generációjának a második világháborúban betöltött szerepéről és sorsáról már folyt kutatás,⁵ de a háborút követő években 1945–1948 között Európában felállított fogolytáborok fenntartásában és őrzésében kapott feladatukról nem sok szó esett eddig. A Magyarországra hazatért foglyok nemzedékével interjúkat készítő kutatóink ugyan megjegyzik, hogy ezek a visszaemlékezések többször megemlítik, hogy fogvatartóik között voltak magyarok is, és kilétükről elhangzottak feltételezések is, de erre vonatkozó adatgyűjtés és elemzés nem történt. Tudjuk azonban, hogy a második világháború befejeztével az amerikaiak nem szerelték le egyszerre a háborúban résztvevő 16 millió amerikai katonát, hanem egy jelentős létszámot visszatartottak továbbszolgálatban a megszállt területeken szükséges ilyen és hasonló feladatok ellátására. Természetesen voltak közöttük amerikai magyar katonák is.

A kutatásnak e járatlan területén számomra is meglepő és gondolatébresztő volt, amikor e két szerepben (őrző és őrzött állapotában) szembesült magyar és amerikai magyar katonák egykori találkozásának dokumentumai kerültek elém 1995-ben az Ohio-beli Elyria-városkában, Joseph Ballas, a második világháborúból hazatért amerikai veterán visszaemlékezése alkalmával.⁶ Akkor vált világossá számomra, hogy ez a megrendítő valóság nem csupán egyéni sorskérdés, hanem egészében több figyelmet érdemlő, történelmi szembesülés, az identitás kérdésével is összefüggő kutatási feladat.

1995-ben Fulbright ösztöndíjjal jártam Amerikában kutató úton és többek között New Jersey, Pennsylvania és Ohio egykori magyarlakta településein gyűjtöttem adatokat a bevándorolt magyar közösségek múltjára és jelenére vonatkozóan. Elyriában megkerestem régi ismerőseimet a kedves amerikai magyar házaspárt, Joseph Ballast és feleségét Gizellát, azaz Balázs Józsefet (Jóskát) és feleségét Gizit. Akik egy korábbi Kent State University-n töltött ösztöndíjam alkalmával 1974-ben,⁷ hallván, hogy magyar érkezett a közeli egyetemre, megkerestek s az ott töltött év alatt gondosságukkal vettek körül.

Ők már Amerikában születtek, magyar szülők gyermekeiként. Gyerekkoruktól kezdve a Kenthez közeli Elyriában éltek zárt magyar közösségben. Elyria és a hozzá közel eső Lorain, Cleveland vonzáskörzetében az Erie-tó partján kialakult nagyipart munkaerővel ellátó munkástelepek, munkás városok voltak. Ezek az 1800-as évek közepétől még mezővárosként létrejött települések a 20. század első éveitől gyors növekedésnek indultak. Az iparban elhelyezkedő európai, főként kelet-európai bevándorlók, közöttük nagy számban magyarok telepedtek itt le, s alakították ki lakónegyedeiket.⁸ A városokat egymással és Clevelanddal villamos járat kötötte össze.

A környéknek munkát adó üzemek közül a legjellemzőbbek a US Steel vasművek különböző gyárai voltak. Ilyen volt többek között a csőgyár (Lorain Tubular). Joseph Ballas is itt dolgozott. De Elyriában és környékén voltak más munkahelyek is pl. cementgyár, konzervgyár, dohánygyár.⁹ A magyarok gyermekei, József és Gizi is, mind az amerikai public schoolba jártak iskolába, ahol megtanultak angolul és amerikaivá nevelődtek, sok esetben amerikai nevüket is itt kapták. Szombatonként és a nyári vakációban a magyar egyházak által szervezett hétvégi és nyári magyar iskolában folytatták a tanulást. Elyriában a magyar egyházak közösen alkalmaztak tanítót. A szombati tanítás számukra természetes volt „mi mentünk tovább szombaton, nem is tudtuk hogy az amerikaiaknak nem kell.” – emlékeztek. A hétvégi és nyári magyar iskolában magyarul tanultak írni, olvasni, imádkozni, népdalokat, hazafias magyar énekeket énekelni. A programban egyéb magyar ismereteket szereztek, s a hazai erkölcsi normákkal ismerkedtek tanítójuk és lelkészeik jóvoltából.

A magyar negyed a város központjától 5-6 km-re volt a gyárak közelében. Ott többnyire maguk között éltek. Környezetükben megvolt a pékjük, fűszeresük, a templomuk. Elyriában a magyar település arculata és életmódja kellő adaptációval egy magyar falura emlékeztetett, a házak kerítéssel, kispaddal, káposztás kerttel, a közösség magyar szokásokkal pl. tollfosztással, a negyed puritán renddel vette őket körül. Leképezték az otthon volt világot. „Tisztességes élet volt itt” – mondták. Este 9-re a gyerekeknek otthon kellett lenni 3/4 9-kor elhangzott a hazaindulásra figyelmeztető első dudaszó, 9-kor szólt a végső jelzés. Ha ezután gyereket találtak az utcán a szülőket megbírságolták. Este az asszonyok bent a házban a gyerekek és a ház körüli teendőket látták el, a férfiak kiültek a kispadra és megbeszélték dolgaikat. Nem sok kocsma volt a negyedben. Amikor először Magyarországon jártak a „falujukban” az először látott magyarországi falu annyira emlékeztette őket Elyriára, hogy így kiáltott fel valaki „de hiszen ez a Western River Road” – mesélték. Mindezt az amerikai források is megerősítik.

A Census Bureau Elyria oktatási helyzetének felmérésekor 1918-ban a report-ban megállapította, hogy a 20-25 ezer lakosú város jelentős bevándorló népességgel rendelkezik, közöttük legnagyobb számban vannak a magyarok, akik a nehéziparban dolgoznak és külön zárt közösségben a bevándorlók negyedében élnek, a város nyugati felén, a West Heights elnevezésű részen. Az életszínvonal és képzettség az iskoláskorúak és a felnőttek oktatása komoly feladat itt is, mint más bevándorló közösségekben, de a másutt hasonló környezetekben gyakori túlzsúfoltság, a nyomor és a vele járó problémák itt nem jellemzők.¹⁰ Mi nem éltünk nagy társadalmi életet – „We did not socialize with others” – emlékezett Joseph Ballas. Más etnikumokkal és amerikaiakkal nemigen érintkeztek. A közösségi magyar élet eseményeire inkább a közeli Lorainben volt lehetőség, ahol a jóval nagyobb magyar közösség létrehozta szervezeteit és megszervezte a város magyar eseményeit. Látogatásom idején Pongrác úr nyomdász és Dohányos István festő a helyi közösségi és kulturális élet tevékeny szervezői emlékeztek. Itt láthatóan nyitottabb élet folyt, mint Elyriában „Nekünk nem volt elég templomba járni, nekünk kellett a kultúra” – mondták.¹¹

Az emlékezők szerint Lorainben a 20. század elején régi és később az idők folyamán újabb magyar egyesületek alakultak A Loraini Első Magyar Műkedvelő és Betegsegélyző Egylet (1908), és később a Polgári Kör – Lorain Hungarian Citizen's Club (1911), amely saját közösségi épülettel rendelkezett, programokat szervezett, még a közeli Oberlin College-ben tanító Jászi Oszkárt társadalomtudóst és Fényes László¹² újságírót is vendégül látták előadásokra emlékeik szerint. Az egyesületnek volt népkönyvtára és a városi közkönyvtárban is volt magyar anyag. Ezek az 1910-es évek idején kérésükre magyarországi támogatással jöttek létre a kivándoroltak identitásának megőrzését célul kitűző ún. Amerikai akció keretében.¹³ – A magyar nemzeti ünnepek megemlékezésein túl 1936-tól évente Magyar Napot szerveztek stb. A közösség összetartásában és informálásában évtizedekig a Lorain és Vidéke – Lorain and Vicinity¹⁴ című, 1913-ban indult hetilap játszott fontos szerepet. Szerkesztője kezdetben Barta Mihály majd később Bodnár Lajos egyben nyomda és kiadó tulajdonosok is, erőfeszítéseinek eredményeként számos helyi magyar kiadvány és nyomtatvány is született.

A fiatalok, a második generáció belenőtt a bevándorló szüleik által megteremtett közösségi, kulturális és egyházi élet világába. Az egyházi élet két jelentős centruma a Lorain-i református és római katolikus templom és egyesületei voltak. Volt a városban magyar görögkatolikus és evangélikus gyülekezet is. A nagy református egyház templomának sarokköve szerint 1917-ben (augusztus 23-án) épült. A római katolikus egyház szervezését jóval korábban, 1900-ban kezdték meg Bőhm Károly, a neves clevelandi plébános kezdeményezésére országos katolikus missziós tevékenysége keretében.¹⁵ Templomukat a hires Szt. László Templomot 1905 és 1908 között építették fel.¹⁶ Az akkor rendkívül érdekes és szép templomot 2009-ben sajnos bezárták.¹⁷ Színes virágos üvegablakok díszítették. Mennyezetfreskói bibliai történeteket ábrázoltak, a szereplők azonban cifra szűrt és matyó ruhát viseltek. Stílusa erősen emlékeztetett a Magyarországon ismert magyaros szecesszióra. A padok mentén a padsorokat válogatott templomi zászlók gyűjteménye kísérte. A templom alatti szuterénben Magyar Múzeumot rendezett be Demetzky Sándor plébános. Sok értéket gyűjtött össze magyarországi és az amerikai magyar emlékekből.¹⁸

A 20-as évek végétől, a 30-as években az ipar átalakulása és az ipari válság hatással volt az Erie-tó környékén is a helyi iparra és ennek következtében Elyria és Lorain magyar lakosságának alakulására. Csökkent az újonnan érkező bevándorlók, az első generációs magyarok száma mindkét településen. Elyriában 1940-ben már csak 536 Magyarországon született magyar bevándorló élt, a nagyobb városban Lorainben pedig 1799.¹⁹ Az arányok eltolódtak a második nemzedék, az Amerikában született amerikai magyarok javára.

A második világháború kitörésekor az amerikai magyar közösségekből is ebből a generációból kerültek a 20 és 40 év közé eső fiatalok vagy fiatal férfiak a hadseregbe. A hadseregben töltött évek alapvetően járultak hozzá a teljes amerikanizálódásukhoz. A kiképzés idejét általában az amerikai kontinensen az USA területén töltötték. A minimum egy éves kiképzés sok új érdekes élményt hozott, izgalmas új technikai eszköztárat (fegyverek, repülők, autók, hajók) ismertek meg. Sokan a hosszú háború idején 2-3, sőt 4 évet töltöttek a hadseregben teljesen angol nyelvi környezetben, amerikai étrend és szokások szerint éltek. A hadseregben rendszerint jobb ellátásban részesültek, mint az otthoni életszínvonaluk volt. Mindezt kedvezően fogadták. A felkészítés ideje alatt katonai kiképzést és a hadsereg számára szükséges szakmákban sok esetben szakmai képzést is kaptak, amit saját erőből nem tudtak volna otthon megvalósítani. Ez idő alatt megismerték az ország tájainak, klímájának, népességének különbségeit, méreteit és erejét. Ez erősítette az öntudatukat, amerikai identitásukat. Később a háború borzalmai a maga valóságában, az otthon és a család hiánya ugyanakkor erősítette az amerikai magyar hagyományos közösség értékeinek megbecsülését, segítette a saját identitásuk megőrzését. A kettős identitás nem okozott konfliktust bennük. A háború célja – Európa, s benne Magyarország felszabadítása nem mondott ellent sem az amerikai szabadságeszmének, sem a neveltetésük során a magyar közösségben erősen élő 1848-as hagyományoknak. Az amerikai magyarság politikai és szellemi vezetőinek törekvése is az volt, hogy ezeket összeegyeztesse. Az amerikai magyarok lojalitását Amerika felé bizonyítsa és propagálja, s az amerikai magyar sajtóban pedig a magyarok körében népszerűsítse. Az amerikai magyarok számára ez különösen fontos volt, hiszen Magyarország ebben az időben az amerikaiak számára már ellenséges államnak számított, s ez az amerikai környezetben sok helyen bizalmatlanságot szült a magyarok iránt, megnehezítette az életüket.²⁰ Mindez azonban nem könnyítette meg helyzetüket a hadszíntéren vagy más helyzetekben a háború folyamán egyéb szembesülések esetén, hiszen bárminemű kapcsolat az ellenféllel szigorúan tiltott volt és súlyos következményekkel járhatott, akár életükbe kerülhetett.

E kettős identitás konfliktusa Joseph Ballas azaz Balázs József esetében a háború, ill. a háborút követő időszak kínált valós helyzetet. Az identitás próbája egy megdöbbentő találkozás volt. Elbeszélése szerint 1945-ben az amerikai hadsereg katonájaként a szövetséges hatalmak győzelme után az amerikaiak által ellenőrzőtt hadifogolytábor őrállományában teljesített szolgálatot Heilbronnban. Ekkor Németország területén 19 amerikai hadifogolytábor központ volt a Rajna mentén,²¹ amelyek egyenként százezres nagyságrendben őríztek német vagy tengelyhatalmak területéről származó hadifoglyokat. Ezek közé tartozott a heilbronni tábor,²² amely 1945 áprilisától 1947 szeptemberéig működött. Ezek a központok a területükön létesített táborhelyek halmazai voltak. A heilbronni táborhoz tartozott a valaha a Heilbronn környéki kisváros Frankenbach területén fenntartott táborhely is. Ez ma közigazgatásilag Heilbronn része.

A háborút követő időszakban az élelmiszerhiány krízise nemcsak a civil lakosságot érintette, hanem ha lehet még súlyosabban volt érezhető a hadifogolytáborokban. A fenntartók a legtöbb esetben a Genfi Egyezmény által előírt napi élelmiszeradagnak csupán felét harmadát tudták biztosítani. Ezrek haltak éhen a francia, a brit és még a jónak számító amerikai táborokban is. Joseph Ballas visszaemlékezése szerint a magyar asszonyok, akik hírét vették, hogy hol kereshetik a fogságba esett szeretteiket, hogy az éhhaláltól mentsék őket, a háború romjain útrakeltek, hogy élelmiszert juttassanak a táborokba az övéiknek. Éjszakánként a fogolytáborok kerítéseit megközelítve hangos kiáltással sorolva szeretteik nevét. Hívták őket a reményteli találkozóra. Őrszolgálatban Joseph Ballas, ha tehette hallatlanná tette és szemethunyt a történtekre. Joseph Ballas az élet ajándékaként azonban főként a tábor konyháján szolgált. Egy nap arra lett figyelmes, hogy a segítségnek berendelt foglyok egymás között magyarul beszélnek. Ő, az amerikai katona gyermekkori és családi emlékei alapján felismerte a nyelvet. Néhány nap múlva, amikor ismét ezek a foglyok tértek vissza segítőként „Egy jónapot” kívánsággal rájuk köszönt. A magyarok megdermedtek, megriadtak, hogy értik őket, nem tudták mi lesz ennek a következménye. Joseph Ballas beszámolója szerint a csendes barátság azonban létrejött közöttük és minden kockázat ellenére Joseph Ballas naponta 4 db kenyeret rejtve kihelyezett számukra, amit azok a hajnal leple alatt elvittek.

A táborok lakóinak átirányítása, a táborok felszámolása 1948-ig a bezárásig folyamatos volt. Egy nap eljött a magyarok búcsúzásának napja is. Joseph Ballasnak a távozók az életmentő barátságért köszönetül ajándékot adtak át. Egy maguk faragta és a magyar színekkel piros-fehér-zöldre festett vándorbotot készítettek a következő felirattal:

BALÁZS Józsinak Segesdi János Tokod Stomp Béla Tolcsva Eich Konrád Udvari Menyhárt András B.Pest Koczor Lajos Som Bartók János Végardó EMLÉK Magyar Foglyoktól Amerikai bajtársuknak SVÁBORSZÁG HEILBRONN Fogolytábor 1945. VIII. 29.

>

Később egy fényképet is eljuttattak hozzá. A képen a hat magyar katona látható. A fénykép hátoldalán az alábbi adatok olvashatók: Frankenbach, Germany July, 1946.²³

Joseph Ballas az emlékül átadott vándorbotot megtartotta, a leszereléskor a tengeren túlra is hazavitte magával, s egy életen át megőrizte. Emlékei felidézésekor még 1995-ben is leplezhetetlen megrendüléssel nekem is megmutatta.

Kovács Ilona

¹ Bús János – Szabó Péter: Béke poraikra 1–3. Budapest: Zrínyi Kiadó, 2013; Bús János: Magyarok nyugati hadifogságban; Szabó Péter: Magyar hadifoglyok amerikai felügyeletű táborokban 1945–1946

² Tarcai Béla: Magyarok a nyugati hadifogolytáborokban. Budapest: Kötés, 1992. 227 p.; Tarcai Béla: Magyarok a nyugati hadifogolytáborokban. In: A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28–29. (1991). 305–327. p.

³ Vida Júlia, B.: A nyugati hadifogság történelmünk egyik alig ismert szelete

⁴ Hadifoglyok írják. Hadifogolysors a második világháborúban. Szerk. Papp Tibor (Hadtörténelmi Levéltári kiadványok) Budapest: Petit Real, 1999

⁵ Kovács Ilona: Katonalevelek: Az amerikai magyarok második generációja az amerikai hadseregben a második világháború idején 1942–1945 – Soldier letters. Second generation American Hungarian soldiers in the US Army During World War II, 1942–1945. Budapest: Néprajzi Múzeum, 2012. 423 p.

⁶ Kovács Ilona: Interjú Joseph Ballassal és feleségével Ballas Gizellával. 1995. május 19. Elyria, Oh.

⁷ Gombocz István ösztöndíj, alapítva 1973-ban a Kent State University School of Library Science által magyar könyvtárosok számára. Első alkalommal az 1974/75-ös tanévre hirdették meg. Haraszthy Gyula: Gombocz István pályaképe. In: Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1982–1983. Budapest, 1984. 11. p.

⁸ Puskás Julianna: Kivándorló magyarok az Egyesült Államokban, 1880–1940. Budapest: Akad. K., 1982. 499. p.

⁹ Kovács Ilona levele Kent, Oh 1995. május 25. 5–6. p.

¹⁰ Department of Interior. Bureau of Education. Bulletin, 1918. No 15. Educational survey of Elyria, Ohio. Washington. 1918. 9–11. p.

¹¹ Kovács Ilona: Interjú Pongrác nyomdásszal és Dohányos István festővel 1995. május 19. Lorain, Oh.

¹² Jászi Oszkár a Károlyi kormány idején politikai szerepet vállalt, liberális, majd polgári radikális társadalomtudós, egyetemi tanár. Fényes László a Tanácsköztársaság idején politikai szerepet vállalt, emigráns újságíró

¹³ Kovács Ilona: Az amerikai közkönyvtárak magyar gyűjteményeinek szerepe az asszimiláció és az identitás megőrzésének kettős folyamatában, 1890–1940. Budapest: OSZK, 1997. 40–60 (48. és 56.) p.

¹⁴ 1913–1978. Publ. Barta Mihály 1913–1934, Rosa Barta 1934–1952, Bodnar P. Lajos 1952–1976. Library of Congress. Directory of US newspapers in American libraries

¹⁵ Török István: Katolikus magyarok Észak-Amerikában. Youngstown,Oh: Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1978. 187–196. p.; Puskás Julianna és Kovács Ábrahám: Amerikai magyar református lelkészek életútja adattári rendszerben, 1891–2000. Debrecen: Egyetemi Kiadó, 2017. 69. p.

¹⁶ Máté Anita: Az amerikai magyar katolikusok és az Óhaza, 1918–1939. Budapest, 2011. 237. p. (fotó felirata)

¹⁷ A katolikus egyház eladja az amerikai magyarok templomait. 2009. nov. 25.

¹⁸ A magyar népművészet tárgyait: matyó és kalotaszegi szobát sok kézimunkával és tárgyi emlékkel, pl. festett bútorok, lámpa, népviseleti öltözékek, szür, kendő, párta, kötény stb. Régi egyházi, vallásos kiadványok, a magyar közösség vallási életéhez tartozó missale, bibliák, magyar énekes és imádságos könyvek különleges kötésben. MSGR Bőhm tárgyai pl. zsebórája. A Clevelandi Magyar Konzulátus 2. Vh előtti zománcozott cégtáblája, Kossuth kép, kb 100 amerikai magyar Columbia gyártmányú lemezgyűjtemény, videok pl. cimbalom, tárogató játék és magyarázata, magyar tájak, magyar zene, népdal, táncok, étkezés témakörében.

¹⁹ US Census 1940. Census of population 2. Bd. 603., 604. p.

²⁰ Kovács Ilona: Katonalevelek. 2012. 16–19. p.

²¹ List of prisoner-of-war camps in Allied-occupied Germany

²² Lager Heilbronn

²³ A fényképet Joseph Ballas nekem adta megőrzésre, én a nyilvános hozzáférés és biztonságos megőrzés érdekében a Vasváry-gyűjteménynek adom más idevonatkozó emlékekkel együtt. 2020. november.