Régóta foglalkoztatott az amerikai polgárháború hadtörténete, de csupán az utóbbi években foglalkoztam behatóbban a konfliktus magyar résztevőivel, akiknek legtöbbje a '48-49-es magyar szabadságharcban is részt vett. Érdeklődésemet legjobban Zágonyi Károly, a springfieldi hősként elhíresült magyar huszártiszt keltette fel és későbbi konzulensem Dr. Hermann Róbert tanácsára is az Ő életrajzának megírását választottam szakdolgozatom témájául.

Zágonyi életét sok találgatás, rejtély és félreértés övezi. Ő szervezte meg John Charles Frémont amerikai tábornok testőrségét és ő hajtotta végre az amerikai propaganda által felmagasztosult springfieldi rohamot 1861. október 25-én.

Életének egyik legfontosabb kutatója Vasváry Ödön, kinek gyűjteménye az én kutatásom egyik legfontosabb forrása volt, akárcsak az általa írt és szerkesztett Lincoln magyar hősei című kiadvány. Kórász Mária, a gyűjtemény kezelőjének segítsége, valamint az általa rendezett "Lincoln magyar hősei" című kiállítás ugyancsak hozzájárultak ahhoz, hogy minél alaposabban merülhessek el Zágonyi Károly életének tanulmányozásában.

Majdnem 170 év telt el az 1848-49-es forradalom és szabadságharc és több mint 150 év az amerikai polgárháború óta. Bár az utolsó túlélők a múlt század első felében elhunytak, az események az utókor emlékezetében ha torzulva és halványodva is, de mai napig élnek.

Zágonyi Károly a történelem és a sors furcsa fintora folytán mindkét történelmi eseményt megélte, alakja ezáltal két nemzet emlékezetében is tovább él.

Zágonyi Károly korántsem volt az a teljesen makulátlan huszárember, mint amilyennek a propaganda és az utókor jótékony emlékezése igyekezett bemutatni. Ha alakját egy skálán kéne elhelyezni, melynek egyik vége a hős, másik vége a szerencselovag-kalandor bizony nem lenne könnyű dolgunk. Számtalan alkalommal bizonyította harctéri bátorságát (mely már-már vakmerőségnek is nevezhető), melyben szinte mindig példát mutatott embereinek. Ugyanakkor sokszor vitatta el az alatta vagy mellette szolgálók helytállását és saját igazát meglehetősen arrogánsan tudta képviselni. Az életét és tetteit övező misztikumot pedig leginkább titokzatos eltűnése fokozza.

Ki is volt tehát igazából Zágonyi Károly? Hős vagy kalandor? Talán a kettő nem is zárja ki egymást teljesen.

Zágonyi 1848-49-ben egy vesztes szabadságharcban vett részt, majd a történelem furcsa fintora folytán ő vívta ki a végül győzelmet arató északi Unió egyik első katonai győzelmét, ami viszont inkább lélektani, mint hadászati diadalt jelentett.

Zágonyi Károly nem elsősorban katonai, hadtörténeti szempontból fontos a magyarságnak. Alakja inkább identitásképző szereppel bír, mely az Amerikába vándorolt magyarság számára kapcsot jelent az amerikai és magyar történelmi hagyományok között. Az ő alakján keresztül válik megfogalmazhatóvá, miként lehet egy egykori magyar szabadságharcos az amerikai társadalomnak is hasznos tagja. Zágonyinak kollektív emlékezetben játszott szerepe ily módon igencsak hasonlít a magyar származású Nobel-díjas tudósokra, hiszen akiknek alakja az anyaországi és a külhoni magyarság számára is "kapaszkodó" és bizonyíték lehet arra, hogy egy kis nemzet tagja is nagy tetteket vihet véghez.

Bár nem ő futotta be sorstársai közül a legnagyobb karriert, a legnagyobb kultusz vitathatatlanul az ő személyét övezi, melyben a kor propagandája éppúgy közrejátszott, mint saját természete, mint pedig az utókor jogos vagy épp jogtalan elismerése.

Margaret Mitchell regényének címe után szabadon szólva Zágonyi Károly egy olyan magyar, akit elfújt a szél... nagyon, nagyon messzire.