A végtelen fantáziával megáldott Pogány Vilmos, később Pogány Willy (1882–1955) festő és grafikus egyszerre híres a nagyvilágban és szinte ismeretlen szülőföldjén. A sokoldalú művész pályája kezdetén zseniális könyvillusztrációival alapozta meg hírnevét, majd az első világháború kitörése után New Yorkban telepedett le. Hamarosan az Újvilág legnépszerűbb díszlettervezője és freskófestője lett, de igazi „sztárrá” a filmipar metropolisza, Hollywood tette. Az 1940-es évek végén Amerika negyedik legismertebb magyarjaként tartották számon. E gazdag életpálya mozaikdarabjainak összeillesztéséhez – a levéltári és internetes források mellett – elsősorban a Somogyi-könyvtár állományában fellelhető köteteket és folyóiratcikkeket, valamint a Vasváry-gyűjtemény amerikai magyarságra vonatkozó lapkivágatait használtam fel.

„Megijedt Faun” – első rajz, első megrendelés

Pogány Vilmos Feuchtmann Vilmos néven született Szegeden 1882. augusztus 24-én. A születési anyakönyv szerint¹ édesapja, Feuchtmann József szabómester és édesanyja, Kolisch Helén ekkor a Nádor utca 2. szám alatt laktak. A kiskorú Vilmos és húga, az 1884-ben született Paulina Júlia vezetéknevüket később Pogányra változtatták. A család szegedi életét kevéssé ismerjük, de az bizonyos, hogy a gyermek Vilmos hat éves korában Budapesten kezdte el iskoláit. Szabadidejében szeretett evezni, futballozni, emellett szívesen festett és rajzolt. Hamar kitűnt tehetsége, könyveit, füzeteit karikatúrák illusztrálták tanárokról, osztálytársakról, de még Ferenc Józsefről is. Szárnypróbálgatásaira harmadik elemista korában figyelt fel osztályfőnöke, dr. Klug. Olajjal először a barátjától kapott festékkel próbálkozott, a kép a „Megijedt Faun”-t² ábrázolta. A képet dr. Klug még Kadocsai Lippich Elek szépművészeti államtitkárhoz is segített eljuttatni, ezzel is támogatva fiatal tanítványát.

Apja korai halála miatt a család nehéz körülmények között élt, így Vilmos az első rajzaiért kapott pénzzel édesanyját szerette volna segíteni, aki varrással és kézimunkázással tartotta el gyermekeit. Emellett gyengébb iskolatársait korrepetálta: „Én természetesen nem passzióból tanítottam, hanem azért, mert nagy szükségünk volt arra a pár forintra, amit így kerestem...”³ emlékezett vissza már felnőttként ezekre az évekre. A Budapesti Czím- és Lakásjegyzék 1900/1901-es kötetében özv. Feichtmann Józsefné (Feuchtmann) varrónő Donáti utcai lakosként van feltüntetve.

Pogány tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen kezdte, de ezt hamarosan otthagyta. Ezután az Országos Magyar Királyi Mintarajziskola és Rajztanárképző iskolába iratkozott be, neve ott szerepel az 1900/1901-es évfolyamban, ekkor még Feuchtmann Vilmosként. A művészeti képzést vélhetően megszakítva, hat hét múlva Münchenbe, majd Párizsba utazott szerencsét próbálni – több fiatal magyar képzőművészhez hasonlóan. Párizsban 1901 és 1904 között élt. Az itt töltött évek alatt sokat nélkülözött, nyomorgott. Szegényes anyagi körülményei nem engedték meg, hogy tanulmányait folytassa. Hogy megélhetését biztosítsa, portrékat festett, karikatúrákat rajzolt és könyvek illusztrálásával kezdett el foglalkozni. Emellett autodidakta módon képezte magát. Párizsban készült első festményéért mecénása 24 dollárt fizetett.
Ebben az időszakban többek között Bernard Shaw-val is barátságba került.

Franciaországban élt ugyan, 1903-ban mégis budapesti állandó lakosként változtatta nevét Pogányra. Vilmos és Paulina Júlia kérelmét októberben hagyták jóvá, erről tanúskodik a Szeged városi tanácsnak küldött okirat, melyben egyúttal értesítik a szegedi izraelita rabbiságot, kérve a változás anyakönyvi feltüntetését is.

„Átlagon felüli képességű művészeket a város még ekkor, a gazdasági fellendüléssel járó újjáépítés idején sem tud eltartani. Ezért hagyta el Szegedet több művész, köztük a helyi születésű Pogány Vilmos (1882–1956), aki Willy Pogany néven New Yorkban ismert díszlet- és jelmeztervezővé lett” – olvashatjuk a Szeged története című kötetben.⁴ A Párizsban töltött három évnek nemcsak művészi képességei tökéletesítésében volt nagy szerepe, de nyelvtudását is fejlesztette, több nyelven beszélt folyékonyan. Egyre szélesebb körben kezdték megismerni és értékelni rajzait, az igazi áttörés azonban még váratott magára.

Egy „magyar legény” Londonban

Az 1904-es év jelentős fordulatot hozott Pogány Willy számára. Összegyűjtött pénzéből Angliába utazott. Itt felfigyeltek tehetségére s a legelőkelőbb londoni kiadótól kapott megbízásokat könyvillusztrációk készítésére: gyermekmondókákat, a világ minden tájáról származó meséket, mondákat, legendákat és bibliai történeteket álmodott újra. Nagy finomságú, egyedi, művészi rajzaival pályája során több mint százötven kötetet díszített. Ekkor születtek leghíresebb illusztráció-sorozatai: a díszkiadásban megjelent Faust, a Rubáiyát of Omar Khayyám és a Wagner-zenedrámáihoz készített Tannhäuser (1911), Parsifal (1912) és Lohengrin (1913). Munkáiban változatos technikákat alkalmazott: a központi vezérmotívumból kiinduló lágy pasztellképeken keresztül az akvarelleken át a tollrajzokig. Emellett festészettel és szobrászattal is próbálkozott. Mindent „meg tudott álmodni”. Bármihez is nyúlt, azt sikerre vitte, s mi több, amennyit kért, annyit fizettek érte. Egy, az emigráns Pogányról készült cikk említést tesz Sarkadiról (Sarkadi Aladár színész öccse), aki titkára és fő kritikusa volt az „álmodó művésznek”. Együtt tárgyaltak és alkudtak a kiadókkal.

„Különös fantáziák, gyönyörűen megrajzolt látomások”

„Pompás akvarelleket készített Hayward Fauszt-fordításához. Illusztrálta Coleridge nagyhírű balladáját a vén tengerészről. Omar Kajjam perzsa költeményeit leírta stilizált betűkkel és hozzá költött a Kelet méla álmodozásával, pazar színeivel, érzékiségével sugárzó képeket. [...] S most e könyveket és az eredeti rajzokból és képekből egész csomót hazaküldött. A Nőtisztviselők Egyesületében (Andrássy-ut 83.) meg lehet nézni ezeket a dolgokat. Ha Pogány Willyről azt mondjuk, hogy a távolban dicsőséget szerzett hazájának, nem tuloztunk. Ez a név ott van a rajz mai angol mesterei között és nem rosszabb Arthur Rackham vagy Hugh Thomson nevénél.”⁵

Vajon miért esett a választása a világhír felé haladó művésznek a Nőtisztviselők Szövetségére képei első átfogó magyarországi bemutatásakor? – adódik joggal a kérdés. A válasz egyszerű, ha nem is nyilvánvaló, ha arra gondolunk, hogy testvére, Pogány Paula a magyar nőmozgalom egyik vezéralakja, a Nőtisztviselők Szövetsége választmányának tagja, majd később a Feminista Egyesület aktivistája volt. Részt vett az 1913-ban Budapesten megrendezett világtalálkozó, a Nők Nemzetközi Választójogi Szövetsége VII. kongresszusának szervezésében.

Balról: Pogány Paula és Schwimmer Rózsa
(forrás: The New York Public Library Digital Collections)

Kevéssé ismert tény, hogy Pogány Willy tagja volt a Férfiliga a Nők Választójoga Érdekében elnevezésű egyesületnek. A szervezet Londonban tartott kongresszusán Magyarország képviseletében együtt vett részt többek között a magyar feminista egyesületi elnökkel, Schwimmer Rózsával.⁶

A Nő című feminista folyóirat 1914-től Pogány Willy több plakátgrafikáját is közölte. A művész előbb a női választójog mellett kampányolt, majd 1915-ben a háború mielőbbi befejezésére buzdított alkotásával.⁷ Az asszony háborúja című rajza került az 1916-ban megjelent, feminista beszédeket tartalmazó kötet borítójára.

Schwimmer Rózsával később közös műve is megjelent: az 1928-as Tisza Tales című kötet, melyben a Tisza-vidéki meséket és mondákat Pogány magyar népművészeti motívumokra épülő rajzai díszítik. Schwimmer 1921-ben telepedett le az Egyesült Államokban, minden bizonnyal ott is tartották a kapcsolatot Pogány Paula által is, aki szintén Amerikába költözött. Érdekes párhuzam, hogy míg Pogány Willy 1921-ben megkapta az állampolgárságot az Egyesült Államokban, addig Schwimmer élete végéig hontalan maradt pacifizmusa miatt.

A festőművész

Pogány Vilmos a külföldön töltött évek alatt sem szűnt meg magyar művésznek lenni. Illusztrációival jelent meg 1906-ban Abonyi Lajos kötete. „Az új sorozat többi három kötete Abonyi munkásságának legjavából, a rövidebb, nagyobbára népies tárgyú elbeszélésekből ad egy-egy gyűjteményt »Ágról-ágra«, »A betyár kendője« és »Kandalló mellett« címmel.”⁸ 1909-ben a Franklin-Társulat számára Jókai Mór Mire megvénülünk című regényéhez készített rajzokat.

A művész rendszeresen szerepelt és több díjjal is jutalmazták hazai kiállításokon. A Magyar Grafikusok Egyesületének budapesti tárlatain két ízben nyert első díjat: 1911-ben az állami illusztráció-díjat, 1912-ben az állami vízfestmény-díjat. A sors különös játéka, hogy éppen ez, a Felvonulás a Wartburgba az egyetlen alkotása, amely szülővárosának múzeumában található.
„A századforduló körül származott el a helyi születésű Pogány Vilmos (1882–1956), aki mint Willy Pogány New Yorkban híres díszlet- és jelmeztervező lett. Egy akvarelljét (1930) múzeumunk őrzi.”⁹

Pogány 1915-ben San Franciscóban a Panama Pacific International Exposition magyar osztályában nagy aranyérmet kapott.
„Ellenben föl kell hogy említsünk egy Londonban élő, itthon kevésbé ismert, de annál tehetségesebb magyar művészt: Pogány Willyt. Pogány - régebben Fleischmann - fiatalon és szegényen került el Magyarországról külföldre és először Párizsban próbált szerencsét. [...] Ott kezdték értékelni és elismerni Pogányt, később kikerült Londonba, a hol sok előkelő megrendeléshez jutott...” - méltatta a Tolnai Világlapja 1912-ben.

Jövedelmező megbízások birtokában, immár anyagilag megerősödve 1908. december 9-én megházasodott. Felesége az angol, „szép és gazdag” Lilian Rose Doris lett, akitől két fia született, John és Peter. Házasságuk huszonöt évig tartott, 1933-ban elváltak. A következő évben elvette Elaine Cox írónőt, akivel több közös könyve is megjelent.

A „túlságosan ügyes” grafikus

A Londonban töltött tíz esztendő alatt sikert sikerre halmozott, szecessziós stílusú könyvillusztrációival beírta magát a műfaj klasszikusainak sorába. Angliában és Németországban oly sikeres könyvremekei itthon nem csupán lelkesedést váltottak ki. Az emigráns könyvillusztrátor több bírálatot is kapott. A hazaküldött gyermekkönyveket végiglapozva Bálint Aladár a Nyugatban fogalmazta meg kritikáját: „Pogány Willy nagyon ügyes grafikus. Talán túlságosan ügyes. Egyforma készséggel rajzol meg mindent. Tökéletesen tisztában van a rajzolás mesterségbeli részével. És komplikáltabb, mintsem egy gyerek meg tudná érteni. A kígyózó vonalakkal telirajzolt felület nagyon könnyen egybefolyhat a gyerek szeme előtt.”

Az idézet jól érzékelteti a századforduló meghatározó és minden művészeti ágában megjelenő stílusirányzat, a szecesszió megosztó voltát. Rajongói és ellenzői éppoly hevesen érveltek, s a kor legtöbb művésze színt is vallott „a modern kor divatjának” számító, szabályokat és szabályosságokat felrúgó új művészet témakörében. A hullámzó vonalak, a gazdag díszítés, Pogány egyedi finomságú rajzstílusa nem aratott osztatlan sikert szülőhazájában, de annál inkább Európában, s hamarosan a tengeren túl is. A Nyugat „értetlensége”, idegenkedése a grafikus teljesítménye iránt azért különösen furcsa, mert épp ez a folyóirat tűzte zászlajára a modern európai stílusirányzatok meghonosítását. Már ebben az évben, 1911-ben Falus Elek magyaros szecessziós grafikája díszítette címlapját ...

„Két hét alatt megkeresi. Miért menne haza?”

1913-ban New Yorkban jelent meg a másik testvére, Pogány Nándor által szerkesztett The Hungarian Fairy Book. A magyar tündérmesék huszonhat darabból álló válogatását népművészeti ihletésű, stilizált szűrhímzés motívumokkal illusztrálva adták ki. Jól megfigyelhető az angol illusztrációs stílus és a magyaros motívumok együttes használata. A nagy művészi értékű szecessziós könyvgrafikának nem csupán díszítő funkciója van: szöveg és kép szerves egységet alkot, maga a betű vagy iniciálé is a grafika plasztikusan formálható elemévé válik.

Egy 1914-es interjúban Pogány így tekint vissza életének londoni időszakára: „Tíz év óta nem voltam Magyarországon. Szívesen hazamennék egy kicsit, de nem jutok hozzá a munkától. Annyi a dolog már előttem, hogy nem mozdulhatok. Most gyerekkönyveket kell illusztrálnom. [...] Félmilliós példányszámokban fogynak ezek a könyvek, egy shilling az áruk és én 35 százalékot kapok. Ime egy kis meséskönyv, amiért Pogány Willy félmilliószor 40 fillért kap, ami gondolom tizezer korona. Két hét alatt megkeresi. Miért menne haza?”¹⁰

Az ígéret földje, Amerika

1914-ben, a Nagy Háború első hónapjában Londonból az Egyesült Államokba ment. Ismét újrakezdte az életét, ha nem is a legelejéről. Az épülő New York a 10-es és a 20-as években a világ vezető kereskedelmi és kulturális központja, nyüzsgő metropolisza volt. Egyszerre a modern fejlődés, a luxus és a bűn városa. A gazdasági világválság ellenére újabb és újabb közintézmények, szállodák és felhőkarcolók nőttek ki hónapok alatt a földből. A klubokban szólt a jazz és a ragtime, swinget táncoltak, a mozikban sztárokkal pergett a film ... A szecesszió burjánzása egy évtized alatt art deco-vá szelídült. Társadalmi különbségek, szesztilalom, bevándorlás. New York és Pogány egymásra talált, a város számtalan lehetőséget kínált a művész kreativitásának és ő élt ezekkel. Tíz év alatt vált belőle Amerika legnépszerűbb freskófestője és díszlettervezője, aki egyben sikeres üzletember is lett.

„Túl az óceánon, a mottó az alaposság”

Az Egyesült Államokban első munkáit az alkalmazott grafika hozta: rajzolt szappanreklámot, tervezte a The American Weekly és más magazinok címlapját. Hamarosan belekóstolt a színház világába is, díszleteket és jelmezeket készített a Metropolitan Operának - a nagy felületeken jól kamatoztatta freskófestészeti gyakorlatát. Ez a képessége újabb és újabb megrendeléseket hozott Pogány Willy számára az építőiparban és a belsőépítészetben. New York új irodaházainak, szállodáinak, színházainak nagy belső tereit freskókkal tették egyedivé, ami új távlatokat nyitott Pogány művészetének.
„Először kommerciális művészettel foglalkoztam, - kénytelenségből. Címlapokat, reklámképeket rajzoltam. Később visszatértem a régi szerelmemhez, a freskóhoz és ezzel arattam első amerikai sikereimet. A színpad tájékára véletlenül kerültem. [...] Magyar darab díszletét, sajnos még nem volt alkalmam megtervezni, kivéve a »Liliom-ot«, melyet Rátkai Márton óhajára terveztem meg a newyorki Yiddish-színházban. Dacára annak, hogy a színigazgatók egyre jobban halmoztak el megrendelésekkel, a színházi művészetet csak mellékesen kultiváltam, inkább freskókat festettem. A People's House (néppalota, kultúrpalota) freskóinak megfestésével, gondolom igen jelentékeny munkát végeztem. Ezen kívül sok portrét csináltam, sőt még néhány könyvet is illusztráltam” – nyilatkozta első hazatérésekor 1924-ben.¹¹

Kézjegye New York falain: színház, szálló, felhőkarcoló

Az Újvilágban nagyobb műhelyt és új vállalkozást indított. A színházi díszletek, körképek festése mellett épületek freskóinak készítését is vállalta, s erre mind nagyobb igény mutatkozott. Amerikában divat lett a falfestés. Az első sikeres munkák után sorra kapta a megbízásokat: 1920-ban a New York-i Népház freskóit, 1928-ban a niagarai erőmű előcsarnokának falképeit és a Niagara Power Társaság új felhőkarcolójának dekorációját festette meg. 1930-ban a szintén magyar származású Emery Roth-tal a New York-i St. George szállót tervezte, valamint önállóan a New York-i Park szállót és annak falképeit.

A St. George szálló hatalmas sós vizű medencéje mindenkit lenyűgözött a smaragd csempe és az arany tükrök csodás színeivel. Tervezésének külön érdekessége volt, hogy a vizet alulról világították meg, fokozva a színek és fények összjátékát.¹²

A harminckét emeletes, kétezer vendéget befogadó felhőkarcoló, a New York-i Park Central Hotel alig kilenc hónap alatt készült el. Ennek egész belső kiképzését Pogány és a vállalatánál dolgozó magyarok készítették – a 21. századból visszatekintve is - szédületes tempóban. Alig készült el a tervrajz, napokon belül a kész művet lehetett látni. Az arab terem freskóit egyfajta festészeti manufaktúraként „futószalagon” készítették, az egyes munkafázisokat felosztották a művészek között. Egy inas a kikevert színekkel megfestette a hátteret, majd egyik művész csak az arcokat, másik a kezeket, ruhákat tette hozzá az alkotáshoz. Pogány néhány év alatt sikeres nagyvállalkozó lett, műhelyében folyamatosan nyolc–tíz ember dolgozott, s a 1920-as évek végére akár heti ezer dollárt is megkeresett.

A New York-i gyermekszínház muráliáinak fantáziavilágát szintén Pogány Willy álmodta meg, benne egy életre kelt mesekönyv ember nagyságú lapjai között érezhetjük magunkat. A freskókkal elnyerte a New York-i építészegylet nagy aranyérmét. Rövid ideig saját színházat is működtetett, de a színi direktor munkaköre távol állt tőle, ahogy egyik interjújában maga megfogalmazta: „a suszter maradjon a kaptafánál.”

A Heckscher Children's Theatre nézőtere

Newbery-díj

A John Newbery Medal rangos irodalmi díj, melyet 1922 óta ad át az Association for Library Service to Children, az American Library Association (ALA) szervezete. A díjat olyan szerzőknek ítélik oda, akik kiemelkedő tevékenységükkel gazdagítják az amerikai gyermekirodalmat. A díjat John Newbery, 18. századi brit ifjúsági íróról nevezték el.
Pogányt az első díjazottak között 1922-ben, Padriac Colum: The Golden Fleece and The Heroes Who Lived Before Achilles (Az aranygyapjú és más hősök Akhilleusz előtt) című gyermekkönyvének illusztrátori munkájáért tüntették ki.

Segélybélyegek

Pogány Willy szociális érzékenységét jól tükrözi, hogy több bélyeget is tervezett. Az első világháború idején, 1915-ben béke-bélyeget adtak ki grafikájával: „Nagyon hatásos propaganda-eszköz gyanánt ajánljuk béke-bélyegeinket hires honfitársunk, Pogány Willy, a jelenleg Amerikában időző magyar művész gyönyörű rajzával. Darabja 10 fillér” - hívja fel a figyelmet A Nő című feminista folyóirat 1915 novemberében. A második világháború után, 1947-ben a rászorulók megsegítésére kiadott bélyeg alkotójaként ismét találkozunk a nevével.

Hollywoodi art direktor: „álmodó művész” az álomgyárban

A színháztól egyenes út vezetett a filmipar „székesfővárosa” felé. Az amerikai film a 20-as 30-as években elindult hódító útjára, Hollywoodot pedig a magyar tehetség hódította meg. Ebben a városban készült ez idő tájt a világ filmgyártásának csaknem nyolcvan százaléka. Pogány több stúdiónak is dolgozott, egyformán sikeres volt tervezőként és „szcenikai művészként”.¹³ 1931-ben szerződtette le art direktornak a Samuel Goldwyn a United Artists Stúdióba, majd egy év múltán a Wagner Stúdió filmjeinek kosztümjeit tervezte.

A legnagyobb sikert A múmia 1932-es változata hozta számára. Dolgozott 1936-ban Chaplin utolsó filmjén: a Modern idők különleges gépezetét ő kreálta. Érdekelték a technikai újítások, egy színárnyalat, a „Pogány kék” is a nevéhez fűződik. Emellett saját találmányaként kifejlesztett egy új festéktípust, ami jól bírja az ultraibolya sugárzást.¹⁴

Egyik utolsó illusztrátori munkája, húga - akkori nevén Paula Pogany Bennett - The Art of Hungarian Cooking (Magyar konyhaművészet) című könyve volt 1954-ben.

1955. július 30-án New Yorkban halt meg, még utolsó óráiban is a következő Broadway-produkció díszleteit tervezte. 73 éves korában hirtelen, munka közben hunyt el.

„Én impulzív természet vagyok”

Hogy ki is volt Pogány Willy, a sokoldalú szegedi származású amerikai magyar? Korának egyik legnagyobb tehetséggel megáldott művésze: grafikus, festő, illusztrátor, szobrász, jelmez- és díszlettervező, művészeti igazgató. Veleszületett tehetsége, kreativitása alapossággal és hatalmas munkabírással párosult. Minden munkájában dominál az a körülírhatatlan „Pogány-finomság” és a szárnyaló fantázia, ami őt világhírűvé tette. Szülőföldjén még felfedezésre vár páratlanul gazdag életműve.

A Színházi Élet fotója 1936-ból

¹ MNL CSML SZVT 20429/903

^{2 3} Pogány Willy: A 'Megijedt Faun' = Az Ember, 1949. március 5. p. 3. Vasváry-gyűjtemény, lapkivágat P3:17

⁴ Szeged története 3/2., 1849–1919. Szeged, 1991. p. 1132. (Az idézetben közölt halálozási dátum téves, helyesen 1955.)

⁵ Budapesti Hírlap, 1911. január 18. p. 13.

⁶ Tolnai Világlapja, 13. évf. 3. sz., 1913. január 19. p. 140.

⁷ A Nő, 1. évf. 5. sz., 1914. március 5. p. [89.]

⁸ Vasárnapi Ujság, 53. évf. 49. sz., 1906. december 9. p. 803.

⁹ A Móra Ferenc Múzeum évkönyve : 1972–73/2. : [Szelesi Zoltán Szeged képzőművészete c. tanulmánya] Szeged, 1975. p. 84.

¹⁰ Magyar művészek Londonban. Pogány Willy, László Fülöp, Raáb Sándor. 1914. április 1. Vasváry-gyűjtemény, lapkivágat

¹¹ Pesti Napló, 1924. július 10. p. 3.

¹² Beszedits, Stephen: Some Famous Hungarian-American Artists of the Past = Vasváry Collection Newlsetter, 2009/1. (41.)

¹³ Herczeg Géza: Magyar A-B-C a film metrolpólisából = Budapesti Hírlap, 1935. március 31. p. 12.

¹⁴ Beszélgetés Pogány Willyvel = Amerikai Magyar Népszava, 1937. augusztus 8. p. 4-6.