Vissza


Emléktábla-avatás Csúzán, 2016. október 31-én


A drávaszögi Csúza református templomában 2016. október 31-én, a Reformáció napján ünnepi istentiszteletet tartottak, s ennek során felavattak egy, a templom falára helyezett emléktáblát, amelyen az összes ismert csúzai lelkész neve és szolgálati ideje fel van sorolva, 1554-től máig, így mások mellett Ács Gedeoné is, aki 1862-től haláláig, 1887-ig volt csúzai lelkipásztor. Ács Gedeon részt vett az 1848-49-es forradalomban és szabadságharcban, majd „Kossuth Lajos papjaként” Törökországba és Amerikába emigrált, ahol ő alapította meg az első magyar egyházat 1852-ben, New York városában. 1861-ben tért haza Dél-Baranyába. Ács Gedeon sírja a csúzai református temetőben van. Mihelyt gyertyámat eloltom ... című bostoni jegyzeteihez (Budapest, Gondolat, 1989) írt előszavában Bogáti Péter arról tudósít, hogy 1986-ban a New York-i Fulton és William Street sarkán egy református egyházi konferencia alkalmával emléktáblát lepleztek le Ács Gedeon egykori temploma helyén, amelybe „katolikus és reformált, de még a »Mózes-hitű« is eljárt lelki vigaszért.”


Vissza az oldal tetejére

Kontra Miklós