„Ki a lövészárkokból karácsonyra!”
A Ford békehajó legendája
Mi történik, ha a Nagy Háború második évében egy magyar feminista, Schwimmer Rózsa és Amerika egyik leggazdagabb embere, Henry Ford összefog, hogy 1915 karácsonyára megteremtse a békét? Jóhiszemű, idealista elgondolás? Gyermeki naivitás, ami figyelmen kívül hagy minden nagypolitikai alkut, vagy bátor pacifista gondolat, netán soha nem látott méretű reklámfogás? Mi lett a sorsa közös béketervüknek? „A béketerv szülőanyja” 1904-ben Budapesten Glücklich Vilmával együtt megalakítja a polgári radikális Feminista Egyesületet. Elindítja és szerkeszti A Nő és a Társadalom című első magyar feminista folyóiratot, amely meghatározó orgánuma volt a XX. század elején a nők egyenjogúsági törekvéseinek. Schwimmer Rózsa énekesnőként indult, később az újságírásban találta meg a számára megfelelő megnyilatkozási formát, s rövid időn belül a magyar feminista mozgalom úttörőjévé és meghatározó alakjává vált. Nem csupán cikkekben és könyvekben osztotta meg nézeteit a modern korban megváltozott női szerepekről, hanem - kiváló retorikai képességét latba vetve - sodró lendületű beszédeket is tartott. A magyar feminista mozgalom korántsem volt oly harcos és militáns szemléletű, mint Nyugat-Európában. Törekvéseik középpontjában a női választójog kivívása és a nők képzésének és munkavállalásának egyenjogúsítása állt. Schwimmer békepárti aktivistaként kezdte közéleti-politikai pályáját, és tevékenysége már az első világháború előtt nagy figyelmet keltett. Ezt nagyrészt a Nők Választójogi Világszövetsége (International Woman Suffrage Alliance, IWSA) 1913-as, budapesti kongresszusának magas színvonalú megszervezésével érdemelte ki, ami élénk visszhangra lelt a nemzetközi sajtóban is. Az 1904-ben Berlinben megalakult világszövetség Magyarországon megrendezett, VII. kongresszusára háromezer résztvevő érkezett Budapestre.
Ford ismert üzletember, a „detroiti automobil-király”, aki a semmiből jött, s néhány éven belül az USA egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb emberévé vált. 1903-ban alapított autógyárában 1914-re már közel húszezer alkalmazottat foglalkoztatott, és ők voltak az Államok legjobban megfizetett munkásai. „Nem csak megélhetést, hanem életet kell nekik biztosítani” - hangoztatja Ford. Szociálpolitikai intézkedései nyomán tulajdonosi szemlélete még életében fogalommá vált: fordizmusként emlegetik.2 1908-ban megindul a T-modell sorozatgyártása, s ezzel megszületik az első „népautó”, amelynek sikeréhez a magyar származású Galamb József mérnöki és később szervezői munkája is hozzájárult. Galamb a detroiti gyár dolgozóit munkafolyamatonként sorokba szervezte, ezzel kialakítva a világ első gyártósorát. Az újítással nagyban megnövelte a T-modellek gyártási hatékonyságát. Ford hirtelen felemelkedése, „kis műveltsége” és különc természete sok találgatásra, kritikára is okot adott. Nagy vagyona ellenére munkászubbonyban járt, még ruhára is alig költött, a pénz számára érdektelen és értéktelen volt. Mégis, a legnagyobb visszhangot a háborús évek alatt azzal váltotta ki hazájában és a nemzetközi sajtóban is, hogy nem vállalt hadiszállítást, s katonai célokra nem volt hajlandó autókat gyártani.
Schwimmer Rózsa tehát megtalálta tervéhez az ideális támogatót, azt a pacifista dollármilliárdost, aki egész vagyonát kész volt jóhiszeműen feláldozni egy béketervért, minden észérvet, aggályt és kritikát félresöpörve, mondván: „Tudni fogom a módját, hogyan szerezzem vissza.” - idézi Vasváry.5 Terveik szerint Stockholm adna helyet a tengerentúlról érkező pacifisták küldöttségének, akik a háborús felek mihamarabbi békekötését igyekeztek elősegíteni egy nem hivatalos konferencia keretében. Ford és Schwimmer hamarosan Washingtonba utazott, hogy felkérjék Wilson elnököt, támogassa a semleges országok összefogásával szervezett békekonferenciát. Az elnök „bátorítóan” és szívélyesen fogadta őket, de semmilyen ígéretet nem tett az üggyel kapcsolatban.
„Henry Ford with Mme. Rosika Schwimmer, the determined woman with the little black bag”6 Az Est 1915. december elsején adta hírül Schwimmer Rózsa New Yorkból küldött „rádio-telegram” üzenetét. A tudósító a budapesti Feministák Egyesületének Washingtonból érkezett sürgönyére is hivatkozik, miszerint Schwimmert és Mrs. Philip Snowdent fogadta Wilson elnök és a kihallgatást megelőző gyűlésen Ford is felszólalt a béke ügyében, majd így folytatja a hírt: „Ford, a mint már az Est jelentette, egy hajót bérelt és azzal jön Európába, hogy itt minden államnál lépéseket tegyen a béke érdekében. Sokan jönnek vele és ezért nevezik útját békezarándoklásnak.”7 Ez az út a hágai békekongresszus folytatásaként is tekinthető, hisz már ott célul tűzték ki, hogy képviselőjük minden európai külügyminiszterrel felvegye a kapcsolatot, sürgetvén a békekötést. Eredmények nélkül folytatták agitációs munkájukat a tengerentúlon is. A háború kezdete óta folytatott, tizenhat hónapos kampány után a San Franciscó-i békekongresszus - aminek nem volt hivatalos jellege -, meghozta az átütő eredményt: megnyerték az ügynek a közismert pacifistát, Henry Fordot.8 A békehajó gondolatát, miszerint Amerikából kellene egy „hajóra való” békedelegátust küldeni Európába, Schwimmer Rózsa (föltehetően 1915 őszén) a Chicagóban tartott békekonferencián vetette föl először. Álláspontja szerint Európa kimerült, és az Újvilágból, másik földrészről érkező delegátus közvetítése lehetne a békekötés kulcsa, amit öt semleges ország fogadna, majd rövid előkészület után a katonák letennék a fegyvert, hiszen csak egy jó indokot várnak a háború befejezésére. Egy olyan hatalomtól, amelyet mindkét fél egyaránt tisztel, elfogadnák a béke „kierőszakolását”, s ez a történelemben soha nem látott diplomáciai küldetés elévülhetetlen érdemeket szerezne az Egyesült Államoknak.
A tervek szerint hat semleges ország: Hollandia, Dánia, Svédország, Norvégia, Svájc, Spanyolország, valamint az Egyesült Államok összefogásával valósulna meg a békekötés. Úgy vélték, hogy a világ népei az Egyesült Államoktól várják a háború megállítását, így ilyen nagy küldetése még nem volt egyetlen országnak sem. 1915. december 4-én a békehajó, az Oscar II. nevű svéd óceánjáró kifutott a New York-i kikötőből. Az első és második osztályt foglalták le a békedelegátusnak, a harmadik osztály és a fedélköz már előzőleg megtelt a semleges országokba utazókkal. A hajó kibérlése negyvenkilenc ezer dollárba került, és minden résztvevő teljes mértékben Ford vendége volt. A hajón Schwimmer Rózsán kívül még egy magyar utazott, Mandel Ernő, az Amerikai Magyar Népszava képviseletében. Visszaemlékezésében arról számol be, hogy több mint kétszázan vettek részt „az eredménytelen, de nemescélú zarándokúton [...] békedelegátusok, újságírók, egyetemi diákok és adminisztratív személyzet.”9 1915. december 18-án a szegedi napilap, a Délmagyarország rövid hírben a címlapon közli, hogy az Oscar II. elérte az európai kontinenst.10
1916. január 9-én a Délmagyarország egész oldalas cikkben foglalkozik az amerikai magyarsággal, a napilap newarki „levelezője” 1915. december 13-án írt összefoglalója tárgyalja az Egyesült Államokban uralkodó hangulatot, a feszültségeket Amerika és Európa között, kiemelve Wilson elnök szerepét az ellenséges hangulat kialakulásában.11 Ehhez kapcsolódóan tűz tollhegyre néhány napi eseményt, elsőként a békehajó indulását:
Az Oscar II. tehát először Észak felé vette az irányt, majd a tervek szerint az egyes országok helyi békeközvetítőivel együtt Hágába mennek. Itt csatlakoznának hozzájuk a svájci és a spanyol küldöttek. Ez után kezdenék meg a békekötés előkészítését, kidolgoznák a feltételeit, aminek sarokköve egyedül az emberi igazságosság lenne, a politikai és katonai helyzetre való tekintet nélkül. Ford még azzal is számolt, hogy ha nem érne át a delegátus idejében, önkéntes egyetemi diákok segítségével távírón küldött üzenetekkel szólítanák fel a katonákat, hogy karácsony napján egyszerűen lépjenek sztrájkba és tegyék le a fegyvert. 1915. november végén létrehoztak egy központi irodát, ahol elindult az utasok szervezése, igyekezték megnyerni az ügynek az Egyesült Államok neves személyiségeit. Nem sok sikerrel jártak: elvi támogatásukat adták, de személyüket és nevüket már nem. A felkéréseket rendre elutasították, vagy csatlakozásukat hamarosan visszamondták. A sajtó is távolságtartóan viszonyult a békehajó-mozgalomhoz. Bár a nemes szándékot senki sem vonta kétségbe, Ford eleve kudarcra ítélt magánvállalkozásának tekintették, ami ha másra nem is lesz jó, az autógyáros hetekig az újságok címlapján fog szerepelni. A csalódásoknak ezzel nem volt vége. Hollandia jelezte, hogy nem fogja megengedni, hogy a területén gyűlésezzenek, mert ebben semlegességének megsértését látná. A londoni Spectator egyenesen így ír: a békeküldöttség egy "hajórakomány félbolond”. Ford mindenek ellenére ezt vallotta: „Nem törődöm a kritikusokkal, akármit mondanak. Én hiszem, hogy célunk elérése lehetséges. Életemben már más dolgokat is lehetségeseknek tartottam - és azok is voltak.” Vasváry cikke szerint összesen 148 utast szállított az óceánjáró, s végül egyetlen országosan ismert személyiség sem tartott velük. Útjukat ötvennégy újságíró kísérte. Ford barátja, Edison és Byran, az Egyesült Államok volt külügyi államtitkára kiment a kikötőbe a hajó indulásakor, sikeres utat kívánni Fordnak. Közel háromezer ember búcsúztatta a kikötőben az Európába induló "expedíciót”.
Schwimmer és Ford vitái a fegyverszünet előkészítésével kapcsolatban lángoltak föl. A küldöttség csupán a harcoló felek ünnepélyes és erélyes hangú felszólításában tudott hallgatólagosan megegyezni.
A magyar békeharcost kiterjedt nemzetközi kapcsolatai miatt 1918 novemberében Károlyi Mihály svájci nagykövetté nevezte ki. Történelmet írt, addig példa nélkül állt, hogy nő kapjon ilyen megbízatást; ő lett a világ első női nagykövete. 1919-ben lemondott, majd Európa-szerte agitált a Tanácsköztársaság és a kibontakozó fehérterror ellen. Magyarországra nem térhetett vissza, Bécs után 1921-ben újból az USA-ba költözött. Hamarosan folyamodott az amerikai állampolgárságért, de kérését elutasították. Az állampolgári esküben foglaltak szerint, ha kell, fegyverrel is megvédené új hazáját, s ezt, mint elkötelezett pacifista nem fogadhatta el. Ügye több évig elhúzódott,18 majd 1929-ben a Legfelsőbb Bíróság is Schwimmer ellen ítélt, így élete végéig állampolgárság nélküli személy maradt. 1937 őszén egy olyan kiválóságokból álló nemzetközi bizottság, mint Albert Einstein, Selma Lagerlöf és Stefan Zweig, neki ítélte a világbéke díjat.19 20 Neve többször szóba került a Nobel-békedíjra jelöltek között is, de soha nem kapta meg az elismerést. Idős korában is aktív közéleti szerepet vállalt, Mary Ritter Bearddel közösen alapította meg a World Center for Women's Archives feminista-pacifista archívumot. 1948-ban New Yorkban, tüdőgyulladásban halt meg.
1 Vasváry Ödön: A Ford békehajó története I-III. = Amerikai Magyar Népszava, 55. évf. 288-290. sz. Vasváry-gyűjtemény, lapkivágat S1/b:29-31 2 Káldor István: Ford és a fordizmus. Budapest, 1930 3 Ambrus Zoltán: Háborús jegyzetek. A békehajó = Nyugat, 8. évf. 24. sz., 1915. Karácsony [dec. 16.] p. 1411-1417. 4, 5 Vasváry Ödön: A Ford békehajó története I. = Amerikai Magyar Népszava, 55. évf. 288. sz. Vasváry-gyűjtemény, lapkivágat S1/b:29-31 6 KRAFT, Barbara S. 'Ship of Fools' Chased Rainbow = The Washington Post, 1965. dec. 5. Vasváry-gyűjtemény, lapkivágat S1/b:33 7 Női békedelegátusok Wilsonnál. Ford amerikai milliárdos hivatalos békeakciót sürget = Az Est, 1915. dec. 1. p. 3. 8 Glücklich Vilma: Henry Ford a békeszállító kapitalista = A Nő, 2. évf. 12. sz., 1915. dec. 18. p. 186. 9 Mandel Ernő, 1948. aug. 7. Vasváry-gyűjtemény, lapkivágat S1/b:27v 10 Az amerikai békehajó megérkezett = Délmagyarország, 1915. dec. 18. p. 1. 11 Visszavándorlásra készül az amerikai magyarság. Wilson kongresszusi demagógiája hangolja ellenünk Amerikát = Délmagyarország, 1916. január 9. p. 3. 12 Glücklich Vilma. Henry Ford a békeszállító kapitalista = A Nő, 2. évf. 12.sz., 1915. dec. 18. p. 186. 13 Ford békeakciója = Az Érdekes Újság, 1916. jan. 16. p. 18. 14 Byran és Ford = Az Érdekes Újság, 1916. febr. 20. p. 18. 15 Qvidam Qvidamsson: Egy feledésbe ment békekongresszusról = A Nő, 3. évf. 7.sz., 1916. júl. 5. p. 110. 16 Bédi Schwimmer Rózsa elégtételt követel Fordtól. Vasváry-gyűjtemény, lapkivágat 17 Bédy Schwimmer Rózsa előadása = Délmagyarország, 1917. febr. 4. p. 7. 18 Schwimmer Róza ismét Amerikába érkezett = Szabadság, 1929. nov. 22., Vasváry-gyűjtemény, lapkivágat 19 $8,300 Given to Ford Peace Ship Originator : Campaigner Against War Receives Peace Prize = New York Herald Tribune, 1937. dec. 5. p. 30., Vasváry-gyűjtemény, lapkivágat 20 Boldog Balázs: 25 éve halt meg Bédy-Schwimmer Róza, 1973. Vasváry-gyűjtemény, lapkivágat S1/b:39 21 Nagy Teréz: A békehajó. Budapest, 1920 22 Vasváry Ödön: A Ford békehajó története III. = Amerikai Magyar Népszava, 55. évf. 290. sz. Vasváry-gyűjtemény, lapkivágat S1/b:29-31 |
Csizmadia Edit |