A fenti címmel készülő könyv először angol nyelven lesz kiadva, remélhetőleg 2013 derekán. Eredeti angol címe: Calvinist Hungarians in Australia. The first 60 years of Hungarian speaking congregations: 1950-2010. A kérdés jogos, hogy miért van szükség egy ilyen tárgyú könyv megírására. A válasz egyszerű. Ha most nem írjuk meg, néhány év múlva az utókor azt sem fogja tudni, hogy jónéhány ezek közül a gyülekezetek közül valaha is létezett. Csak az utolsó két-három évben pár gyülekezet már megszűnt létezni, néhány egykor nagyszámú, virágzó, életerős gyülekezet pedig kevés tagú "nagyszülők gyülekezetévé" vált.

Érdemes az itteni református gyülekezetek megalapításának körülményeit, fennmaradásukért folytatott küzdelmeit, magyarságtudatuk megőrzésének óriási kihívásait, azért is megörökíteni, mert ezek hűen tükrözik a bevándorló magyarság meggyökerezésének, fennmaradásának, a környezetbe való beolvadásának a körülményeit, s az elangolosodás ellen folytatott küzdelmeit.

Az egymást követő bevándorlási hullámok folytán érkező magyarok jellemző hozzáállása az itteni társadalomhoz, a hátrahagyott magyar társadalomhoz, az egyházhoz, az itteni beilleszkedéshez, mind szépen nyomon követhetők a gyülekezetek életében is, sőt, annak befolyásos tényezői.

Az ausztráliai gyülekezetek egyik magyarországitól eltérő jellemvonása a tagság alacsony lélekszáma. Alig van az országban két gyülekezet, ahol az istentiszteletek rendszeres látogatottsága a százat is elérje, inkább a 15-30 fős hallgatóság, vagy annál is kevesebb a jellemző. Ez nem csoda, hiszen a 2006-os népszámlálási adatok szerint egész Ausztráliában, abban az évben összesen 37,082 magyar élt, s ha hozzáadjuk azokat is, akiknek legalább egy nagyszülője magyar volt, akkor is 70,000 alatt van a létszám.

Ausztráliában a református magyarok százalékaránya 6,4 %, azaz 2,397 fő, a magyarországi százalékarány ennek több mint duplája, 15,9 %. Melbourne-ben, Ausztrália második legnagyobb városában 10,830 magyar él, ebből 693 református. Mivel a város óriási területre terjed ki, van négy református gyülekezet. Ha a gyülekezeti tagság egyenletesen lenne elosztva, akkor is csak kb. 173 fő esne egy gyülekezetre, csecsemőket, aggastyánokat, vegyes házasságban élőket is beleértve. Mivel a lakosságnak jó ha 6 százaléka jár rendszeresen templomba, nem nehéz kitalálni, hogy miért alacsony a látogatottság. A kisebb városokban a helyzet ennél is rosszabb. A látogatottságot egy kissé emeli az a tény, hogy minden gyülekezetben, különböző arányban, vannak más vallású hívek is, pl. evangélikusok, vegyes házasságban élő katolikusok, ezenkívül a magyar-idegen vegyes származású, magyarul tudó egyének.

Az ausztráliai magyar református gyülekezetek alapításának, egyházi életének a körülményei annyira eltérnek a magyarországitól, hogy ha mást nem, csak ezt magát is érdemes megörökíteni. Például az egyház igazgatási szervezetén belül nincs alá- és fölérendeltség, csak egymás mellé rendeltség van. Ezt úgy is lehetne jellemezni, hogy minden lelkész a "maga püspöke", mert nincs esperes, nincs püspök, nincs országos egyházi hivatal, tehát minden gyülekezet mindenben maga dönt és nem köteles a döntéseiről senkinek beszámolni.

Nemhiába nevezték, vagy sokan ma is nevezik, a magyar református vallást "magyar vallás"-nak. Egyetlen gyülekezet sem olvadt be egy ausztrál gyülekezetbe, még akkor sem ha a lelkészük az ausztrál presbiteriánusoknál is szolgált. Egy gyülekezet sem vetette magát alá ausztrál egyházi fennhatóságnak, és a magyar himnuszt minden gyülekezetben, minden istentiszteleten éneklik. A katolikusoknál egész más a helyzet.

Az állam semmi támogatást nem ad a lelkészek eltartására, ezért alig van négy gyülekezet, amelyik képes egy főfoglalkozású lelkészt eltartani, de azt is csak nehezen.

A fővárosokban és az országban levő óriási távolságokat Magyarországon nehéz elképzelni. Sok gyülekezeti tagnak 30-40 kilométert kell utaznia, hogy elmehessen egy istentiszteletre. Például Melbourne átmérője 60 km egyik végétől a másikig, bármilyen irányba. Egy-két lelkész éveken keresztül kétezer kilométert kellett, hogy utazzon minden alkalommal, hogy egy-egy istentiszteletet megtartson. Egy lelkész pedig hosszú éveken át havonta egyszer nyolcezer kilométeres körutat tett, hogy a négy gyülekezetében szolgálhasson.

Nagy a lelkészhiány, gyülekezetek többségében nem képzett lelkészek hanem ún. lelkigondozók, vagy a gondnok vezetik az istentiszteleteket. A sok más különlegességet még lehetne tovább sorolni.

A könyv megírása az összes gyülekezet egyházi és világi vezetőinek a nagyfokú, jóindulatú közreműködésével készül. Enélkül lehetetlen lenne egy hiteles leírást készíteni. Szerencsére, még él egy pár gyülekezeti alapító tag is, akiknek az emlékezései, tulajdonukban levő, másutt fel nem lelhető dokumentumok, kiegészítik a mondanivalót.

A könyv szerkesztője s egyben egy-két fejezet írója, már 26 éve az egyik gyülekezet gondnoka, korábban évekig egy másik gyülekezet presbitere volt, így személyes tapasztalata és kapcsolatai alapján biztosítani tudja a leírások megbízhatóságát. Az egyházon kívüli elfoglaltsága pedig főiskolai tanszékvezető tanár, egyetemi tanár, kutató munkás volt és egy nagy egyetemi könyvtár nyugalmazott társ főigazgatója.

A könyvet az Academia Press Co. adja ki, postacíme 3 Lalwa St. Blackburn, Vic. 3130, Australia.