Amikor a magyar civil szektorról vagy annak múltjáról beszélünk, ritkán kerülnek említésre a jelenlegi határainkon túl létező vagy egykor működő magyar civil szervezetek, pedig ezek története is hozzátartozik közös örökségünkhöz. Így az elcsatolt területek önszerveződéstörténete, de legalábbis az utóbbi kilenc évtized eseményei homályba vesznek.² A tengerentúlról, s az ottani egyesületekről pedig talán még ennél is kevesebb szó esik.
Ha a magyar civil szektorról beszélünk, érdemes felidéznünk, hogy valahol az Óperencián túl egykor virágzó magyar közösségek éltek. Elsősorban az Egyesült Államokban, kisebb számban Kanadában, Ausztráliában és Új-Zélandon is. Történetük, magyarság megőrzéséért folytatott küzdelmük mára Magyarországon többnyire feledésbe ment. Az Egyesült Államokbeli magyarok múltja dacol talán leginkább a feledéssel, elsősorban néhány kiváló történésznek, így Puskás Juliannának, Tezla Albertnak és Várdy Béla akadémikusnak köszönhetően. A másik három ország magyarjairól - talán az USA-hoz mérten kisebb létszámú magyar származású népességük miatt is - még kevesebbet tudunk.
Ha meg szeretnénk ismerni őket, megérteni azt a mintegy egy-másfél évszázados külön világot, amelyet Magyar Amerikának is neveznek vagy a kanadai, ausztráliai, új-zélandi magyarság történetét, meg kell ismerkednünk a magyar egyesületekkel is, amelyek e közösségek egyik legfontosabb összetartó erői voltak múltban és jelenben egyaránt, és amelyek valószínűleg legtovább őrzik majd a magyar hagyományokat - a sokadik generáció által, angol nyelven.
Az egyesületek jelentőségét már igen korán felismerték maguk a kivándorlók³, valamint a velük kapcsolatot kereső magyar közigazgatás⁴ is. A magyar Amerika történetét kutatók később maguk is kiemelten foglalkoztak a magyar egyesületek szerepével, összetételükkel. Ennek nyomán - az óhazai civil szektor történetét szem előtt tartva - először próbáljuk meg korszakolni a tengerentúli magyar civil szektor történetét.

1. A magyar önszerveződéstörténet kronológiai sajátosságai

A magyar civil szektor történeti vizsgálata tehát - mint fentebb utaltunk rá - nem szorulhat a jelenlegi országhatárok közé. A magyar történelmet vizsgálva keretei időben és térben folyamatosan változnak. Ha a jelenből tekintünk vissza és teljes képet és az összefüggéseket is látni szeretnénk, vizsgálnunk kell a történelmi országhatárokon belüli szerveződések múltját csakúgy, mint a tengerentúli magyar közösségekét. Látni fogjuk ugyanis, hogy például a kivándorlók nem csupán a nyelvet, hanem egyes szervezeti formákat is magukkal vittek új hazájukba, amelyek természetesen más körülmények között az itthonitól eltérő fejlődési irányt vehettek, de az alapok közösek.

2. A magyar civil szektor kezdetei

A magyarországi civil szektor múltja mintegy két évszázadra tekint vissza. Ha konkrét dátumot szeretnénk mondani, azt a szabadkőműves páholyoknál - melyek a mai egyesületek első előzményeinek tekinthetőek - kell keresnünk. Az első magyarországi páholy Magyarországon Brassóban alakult 1750-ben.⁵ Az első, már civil szervezetekre vonatkozó szabályozó, amelynek kibocsátását a páholyok elterjedése tette szükségessé, az 1786-os szabadkőműves pátens volt. Szervezeti, szociológiai szempontú kronológia esetén az előbbi, a jogtörténeti esetén pedig az utóbbi tekinthető kezdő dátumnak. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a mai civil szektor előképei ennél még régebben gyökereznek a magyar múltban. Csak a két - amerikai magyar szempontból is releváns - legelterjedtebb, személyegyesítő forma (a fraternális és a karitatív) előképeit említve: az egyházi kereteken belül szerveződő karitatív közösségekről a 14., az azokon túllépő, de alapvetően temetkezési és segélyezési célokat maga elé tűző kalandos társaságokról (amelyek egyes vidékeken egészen a 20. század második feléig eredeti funkcióik szerint működtek) a 13. századtól kezdve vannak adatok.⁶
A magyar civil szektor többszáz éves múltját tehát akkor sem érdemes figyelmen kívül hagyni, amikor az első szervezett magyar csoportok az 1848/49-es szabadságharc bukása után megjelennek az Újvilágban. Kinti krónikásaink kinyomozták az első magyar egylet alapításának dátumát. Az 1849-es Központi Magyar Egyletről van szó, amely mélyebb nyomot nem hagyott, de létrejötte mérföldkőként jelöli meg a tengerentúli magyar civil szektor első lépéseit.⁷
Magyarországon a mintegy kétszáz éves múlt - sajátos kihívásokat tartogató sorsunknak köszönhetően - zaklatott és ingaszerűen szélsőséges eseményeket takar, korszakolás szempontjából tizenkettő kisebb szakaszra osztható, ezeket többnyire éles cezúrák választják el egymástól. Témánk szempontjából itt csupán a civil szervezetek első (1816-1848) és második (1867-1937) virágkorára koncentrálunk.
Az első virágkor azzal vette kezdetét, hogy az uralkodó hozzájárult egyes jótékony egyletek alapításához, melyek nyomán újabb jótékony, valamint temetkezési és betegsegélyező egyletek jöttek létre. A kulturális, illetve a politikai egyletek kibontakozása - ha élesen nem is választható el - pár évvel később indult meg, s míg az utóbbiak '49 után mintegy két évtizedre eltűntek, az előbbiek jelentős része túlélte az ún. második cezúrát is. S mi lett a jótékony, illetve más hasonló szervezetekkel? A segélyező, temetkezési és biztosító egyletek a politikatörténeti reformkorban robbanásszerű szaporodásnak indultak,⁸ összeolvadtak, szétváltak, újraalakultak. Nem tűntek el a szabadságharc bukását követően sem, a vidéki városokban még a századfordulón is többféle működött belőlük, s majd csak a részletes szabályozás szorítja ki őket végképp.⁹
A kiegyezést követően beköszöntő második virágkor az egyleti élet tengerentúlihoz hasonló szárba szökkenését hozta magával. Nem az egyesületekhez való mágikus vonzódásról volt elsősorban szó: az első és második virágkor mindenekelőtt annak köszönhető, hogy az azt megelőző cezúrák túl rövidek voltak ahhoz, hogy az egyesületi élményeket és hagyományokat elfeledtessék.¹⁰ Az egyesületi eszme megjelenése és felvirágzása a felvilágosodáshoz köthető. Magyar földön is ekkor próbálta Hajnóczy először megragadni az egyesületi szabadság lényegét. A reformkori országgyűlési ifjak pedig már ezen eszméken nevelkedtek, tanáraik azok voltak, akik az első szervezeteket is létrehozták. Az egyesülés szabadságára alapjogként tekintettek, s e hitüket vitték magukkal a tengerentúlra is.

3. A tengerentúli magyar civil szektor kezdetei

Ha tehát az Európán, a Mississippin vagy a más hajókon utazó első emigránsok batyujában kutatnánk, az egyesülési szabadság szép eszméjét valószínűleg sokuk zsákjában megtalálhatnánk. Ők ugyanis többségükben politikai emigránsok voltak, s mint kutatóink érzékletes példákkal élve bemutatták, nem is találták helyüket békeidőben.¹¹
Ettől eltérő a gazdasági emigránsok hazai öröksége. Egyszerű földművesek, jobb élet reményében kitántorgott, sokáig hazavágyó emberek voltak. Vidékről jöttek, ahonnan viszont ha a politikai gondolkodókat nem is, de például a temetkezési és segélyező szerveződések szép hagyományát minden bizonnyal magukkal hozhatták. Ha pedig a városból kerekedtek fel, ott az újabban alakult szervezetekkel is közvetlen kapcsolatba kerülhettek.
Az itthoninál mintegy évszázaddal később kialakuló amerikai magyar civil szektor magyar földről többféle impulzust is kapott. Az egyesülési szabadság szép eszméje már akár Bölöni Farkas Sándorral is megérkezhetett, és ő is, valamint a később jövők is a temetkezési és segélyegyletek kész mintáival léphettek partra. Ez természetesen nem zárja ki sem az amerikai, sem a más közép-európai nemzetiségektől eredő behatásokat - bár ez utóbbi esetében a hatás valószínűleg fordított irányú volt.

4. Az ó- és újvilági magyar civil szektor kiteljesedése

A hasonló kezdeteket követően a magyar civil szektor ó- és újvilági része eltérő fejlődési irányt vett. Magyarországon az első mozgalmas évszázadnak egy brutális következő járt a nyomában, mely előbb mély sebeket ejtett a magyar civil szektoron (ún. "kis cezúra"), majd pedig - a zsidó szervezetekkel kezdve a sort - kímélet nélkül fel is számolta azt (1937-1951).¹² Az alulról induló önszerveződésre épülő civil szektort a felülről meghatározott célra létrehozott szervezetek váltották fel. Beköszöntött a társadalmi szervezetek kora, amely négy évtized múltán rendhagyó módon, éles cezúra nélkül kezdett feloldódni a rendszerváltást követően.¹³
Míg a magyarországi civil szektor történetét a külső események vagy belső körülmények lényeges megváltozása formálta újra és újra, az amerikai magyar civil szektor korszakolását elsősorban a bevándorlási hullámok és a generációk határozták meg.

Az Újvilág magyar önszerveződéstörténete a hazainál sokkal kiegyensúlyozottabbnak tűnik, jelentősebb törést mindössze az első világháborús nehézségek és általában a generációs váltások okoztak.¹⁴ Szinte minden bevándorló csoport létrehozta és működtette a saját civil szervezeteit, ezért néhány évtizeden keresztül - a nagy bevándorlási hullámokon belüli kisebb csoportoknak köszönhetően - többrétegű magyar civil szektorról is beszélhetünk, elsősorban legalábbis a kulturális és politikai szervezetek tekintetében. Ezek a rétegek egy idő után egymást követően jártak be hasonló utat.¹⁵
Az amerikai magyar civil szektor esetében tehát több virágkort is megkülönböztethetünk attól függően, melyik hullám szervezeteit és mikor vizsgáljuk. Éppen ezért - a bevándorlók szociológiai hátterét és asszimilációs hajlandóságát nézve - Amerikában inkább az egységes és a különálló magyar civil szektorról kellene beszélni. A legnagyobb hullám a 19. század végi gazdasági kivándorlóké, az általuk kiépített civil szektor a régi politikai menekültekét is magába fogadta, azáltal kiteljesedett. 1890 és 1914 között az óceán két partján egy időben közel hasonló összetételű magyar civil szektor létezett.¹⁶
Az itthoni és tengerentúli civil szektor kronológiájában egyaránt megtalálhatjuk az ún. kis cezúrát, ám mindkét helyen mást takar és más ideig tart. Magyarországon a világháború kitörése számos civil szervezetet fantommá változtatott: a tagság egy része bevonult és soha nem tért vissza, csökkentek vagy megszűntek a támogatások, jogszabályok korlátozták az egyesülési jog gyakorlását. A háborút túlélő szervezetek egy része határon kívül rekedt, más része elmenekült, s újjáalakult.¹⁷ A háború négy éve legalább olyan mozgalmas volt, mint az azt követő két év. A békésebb idők beköszöntével a civil szektor csak lassan tért vissza a megszokott kerékvágásba, azonban ez a bő másfél évtized alapvetően különbözött a világháború előtti időszaktól.
Ez idő alatt az amerikai magyar szervezetek átélték első identitásválságukat, Tezla Albert megkapó szépségű kifejezésével megérezték azt, milyen "egy szívvel két hazában" élni. Szervezeteiket ellenségesen szemlélték, működésüket akadályozni próbálták.¹⁸
A háború után azonban az amerikai magyar civil szervezetek ismét megerősítették magyarországi kapcsolataikat, s jelentős részt vállaltak a magyar külpolitikából. Figyelemmel arra, hogy a nagy gazdasági bevándorlási hullám több évtizedig eltartott, s a háború után több kisebb politikai, majd ismét gazdasági bevándorlási hullám követte, a két háború közti időszakban a viszonylag egységes magyar civil szektor fokozatos virágkoráról lehetne beszélni. Ebben az időszakban ugyanis még a nagyjából homogén hátterű gazdasági kivándorlók különböző szervezetei - amelyek ekkoriban indultak meg lassan a nyelvi és szellemi asszimiláció útján - domináltak magyar Amerikában, a háború után érkezők szervezetei ezekhez képest számuknál és súlyuknál fogva is marginálisak maradtak.

5. A II. világháborút követő változások

Mind itthon, mind Amerikában 1945 fordulópontot jelent a civil szektor életében. Magyarországon megindult a civil szektor teljes felszámolása, Amerikában pedig megjelentek a háború utáni emigránsok első csoportjai. Ha ezt a majdnem két évtizedig tartó, politikai és gazdasági okok által egyaránt mozgatott bevándorlási hullámot részletesebben megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy a gazdasági emigrációt követő legnagyobb létszámú magyar csoport ért partot az óceán másik oldalán. Több hullámban jöttek, s az ezekhez tartozók életkorban, társadalmi háttérben, motivációban, képzettségben és asszimilációs hajlandóságban is jelentős mértékben eltértek egymástól. Különálló, párhuzamos világokat hoztak létre, amelyek szerves részét képezték civil szervezeteik.¹⁹ A folyamat évtizedekig elhúzódott, miközben pedig az egységes civil szektor szervezeteinek többsége szépen lassan letűnt a színről, illetve feloldódott az amerikai kultúrában. E jellegzetességek miatt is tartom elképzelhetőnek különálló magyar civil szektorok koráról beszélni, egészen 1989-ig,²⁰ amely gyökeres fordulatot hozott Magyar Amerika életében is.

6. Egy új magyar civil szektor kialakulása felé

Magyarországon a még az állampárt által előkészített egyesülési törvény alapján²¹ a társadalmi szervezetek talaján felvirágzott a civil szektor.²² Amerikában 1989 ugyancsak egyértelmű korszakhatár. Egyrészt lezárja Magyar Amerika mintegy évszázados fénykorát, másrészt új célok keresésére sarkallja a kint maradó közösséget. A rendszerváltás után pár év alatt sokan a hazatelepülés mellett döntöttek. A kint maradók számára újult erővel jelentkezett a kérdés: mit jelent magyarnak lenni, maradni és hogyan? Az útkeresés időszaka tulajdonképpen e kérdések megválaszolásával telt.
Az 1995-ös szakaszhatár meghúzása önkényes; azt jelképezi, hogy a magyarországi gazdasági megszorítások, majd az élesedő politikai küzdelmek hatására ekkortól megindul egyfajta szellemi és gazdasági emigráció Amerikába, amely méreteiben és intenzitásában messze elmarad a korábbiaktól, de viszonylag folyamatos és együtt jár új civil szervezetek létrehozásával. A kitelepülők társadalmi háttere nagyon vegyes, eltérő motivációjuk is, a kapcsolatot elsősorban a származási hely és a kinti lakóhely teremti meg. Közös főzések, ünnepségek, kulturális rendezvények, de a kapcsolattartás módja a személyes találkozók helyett sok esetben inkább elektronikus: a virtuális térben történik.
Szólnunk kell még a régi betelepülők szervezeteiről is. A századfordulósok szervezeteinek maradékát már a negyedik generáció működteti, a negyvenötösök egyesületei is második generációsak, a szabadságharcosok szervezetei pedig elöregedtek. Pont az ő esetükben kétséges a folytatás: a forradalom, illetve a megtorlás előli menekülés közös élménye volt szervezeteik egyik kötőereje. A második és többedik generáció, amelyik már néhány kivételtől eltekintve nem beszél magyarul, magyarságtudatát elsősorban a hagyományápolás adhatja meg. A legesélyesebb túlélők ezért a cserkészkörök, tánccsoportok és templomi egyletek (ez utóbbi esetben a létszám csökkenése pont az egyik alapvető szerveződési színteret húzza ki az egyletek alól, mert a magyar templomok szép lassan eltűnnek). Az egyleti célok leszűkülése a hagyományőrzésre egyfelől hanyatlásként is megélhető, másfelől viszont - eltűnvén a politikai, generációs és más különbségek - a hagyományőrzés lehetőséget teremt a különböző generációk közti átjárásra, amely mindeddig nem volt jellemző az amerikai magyar szervezetekre.
Egy céljaiban, összetételében és működésében egyaránt újfajta magyar civil szektor van kibontakozóban Amerikában. Lehet, hogy csak egy töredéke lesz magyar nyelvű, de a hagyományok ápolása és a folyamatos bevándorlás révén képes lesz megújulni, ugyanakkor tradíciói sem tűnnek el, egy részüket továbbviheti. Az interneten keresztül valószínűleg sokkal nyitottabbá válik más angolszász országok és a magyarországi magyar szervezetek felé, mint elődeik, és a Magyar Amerika társadalmát megosztó régi törésvonalak eltűnésével pedig bár kisebb, de egységesebb lehet.

7. Kanada, Ausztrália és Új-Zéland magyar civil szektora

A legnagyobb és leghosszabb múltra visszatekintő USA-beli magyar civil szektor korszakolása mellett említést kell tennünk még Kanada, Ausztrália és Új-Zéland magyar civil szervezeteiről is. Mindenekelőtt hangsúlyozni szükséges, hogy ellentétben az Egyesült Államok magyarságának történetével, mindhárom ország magyar bevándorlóinak múltjáról csak minimális, s többségében régi irodalom áll rendelkezésre.²³ Ezen országok magyar civil szektorával kapcsolatos alapkutatások pedig teljes mértékben hiányoznak. Amennyiben ez hosszabb ideig továbbra is így marad, e civil szervezetek emléke, s ezzel a kinti és az itthoni magyarság történetének egy darabja nyom nélkül fog eltűnni.
A történeti irodalom alapján úgy tűnik, hogy Kanada magyarságára Magyar Amerika jelentős hatást gyakorolt.²⁴ Kanada civil szektora e hatásnak köszönhetően az USA-beli magyar civil szektornak mintegy kisebb, halványabb, de kontúrjaiban hasonló nyúlványa lett volna, amely ahhoz képest pár évtizeddel később kezdett kialakulni,²⁵ és elsősorban a kisebb, szétszórtabb és mobilisabb bevándorló csoportok miatt nem hagyott a határ túloldalán működőhöz hasonló nyomot. A bevándorló hullámok összetétele is hasonló volt az elmúlt másfél évszázad folyamán, így vélhetően itt is elkülönültek a különböző csoportok szervezetei. Az első világháború megrázkódtatásai és az asszimiláció hatása valószínűleg itt is érezhetőek voltak.
Ausztrália a fenti országok közül a harmadik legnépesebb diaszpórával bír. Szigetszerű települései egy óriási kontinensen szétszórva egyfelől néhány központba tömörítették a magyarságot, másfelől felgyorsították asszimilációjukat. Az 1848-as emigrációnak csupán töredéke ért itt partot, s a századfordulós bevándorlás sem csalt ide több magyart.²⁶ Az első jelentősebb számú bevándorló csoport a DP-k közül került ki. A legtöbben a szabadságharcosok voltak, máig ők alkotják a legjelentősebb csoportot, így valószínűleg hosszú időn át az ő szervezeteik alkották az ausztráliai magyar civil szektort, mely többnyire homogén lehetett, de mára elöregedett és megfogyatkozott. Az ezredforduló táján Ausztrália egyre több magyar fantáziáját fogta meg, így megélénkült a betelepülés, amely új magyar szervezetek alakításával is járt.
Ahogy Kanada magyar civil szektora az Egyesült Államok, úgy Új-Zéland magyar civil szektora Ausztráliát képezheti le. Már Ausztrália esetében is kétséges önálló magyar civil szektorról beszélni, inkább területi civil szektorok összességéről a távolságok miatt, de ugyanez - elsősorban a még kisebb diaszpóra miatt - igaz lehet Új-Zélandra is. Az itteni magyar egyesületek néhány városban koncentrálódnak mindkét szigeten. A kicsiny közösség miatt valószínűleg az elmúlt egy és negyed századot három korszakra érdemes osztani: a.) a magyar civil szervezetek megjelenése (19. század vége-20. század eleje); b.) a régi magyar szervezetek kora (1918-1989); új magyar civil szervezetek kora (1990-től napjainkig).

8. Összegzés

A tengerentúli magyarság története egyre inkább a múlt ködébe vész, civil szervezeteikről pedig szinte alig esik szó. A legalaposabban kutatott és legjelentősebb egyesült államokbeli magyar szervezetek történetét és az ottani civil szektor működését is érdemes azonban a magyarországi civil szektor történetével összehasonlítva vizsgálni, már csak amiatt is, mert - a közös gyökerek miatt - annak részét képezte és képezi.
Kanada, Ausztrália és Új-Zéland magyar szervezeteiről és ezek történetéről jelenleg minimális információ áll rendelkezésre. A hasonlóságok és különbségek feltárása érdekében sürgető feladat a magyarországi és a külhoni források vizsgálata, különös tekintettel a sajtóra, amely az internet megjelenéséig a tengerentúli szervezetek fő kapcsolattartási fórumának számított.
Az önszerveződéstörténet, vagyis a civil szervezetek múltjának történeti, társadalom- és jogtörténeti vizsgálata minden jelenkori szociológiai, politológiai, jogi kutatás alapját és hátterét adhatná meg, amelyekre egyébként a diaszpórák esetében égető szükség lenne, jelen vázlat ennek előkészítéséhez kívánt szempontokat adni.

¹  Jelen cikk egy készülő tanulmány rövidített változata. Elkészítéséhez külön köszönöm a Vasváry-gyűjtemény és Kórász Mária segítségét.
²  A határon túli magyar civil szervezetek múltjának, a magyar közigazgatás és e szervezetek kapcsolatrendszerének feltárása több szempontból is hasznos lenne mind a magyar történetírás, mind a magyar közigazgatás számára. Csak a legjelentősebb településeket, a korabeli törvényhatósági jogú városokat nézve nem egy esetben a mainál jóval átgondoltabb, szerteágazóbb együttműködés bontakozik ki a város és az egyesületek között, amely sokoldalúságával, ötletgazdag megoldásaival a jelenlegi közigazgatás számára is hasznosítható példákkal szolgálhat. A határon túli levéltári anyag feldolgozása, közzététele pedig sokszor a pusztulástól mentheti meg a múltunk egy-egy darabját, egyúttal nyersanyagot szolgáltatva a történetírás számára. L. még: Domaniczky Endre: A jogállam és a civil szektor Magyarországon, különös tekintettel a helyi önkormányzatokra (Pécs, Publikon, 2009, továbbiakban: DOMANICZKY 2009).
³  Kohányi Tihamér, a jeles amerikai magyar publicista kiváló megfogalmazásával: "Egyház, iskola, egylet, hírlap - ezek azok a tényezők, amelyek Amerika magyarságát összetömöríteni, előbbre vinni hivatva vannak." (Kohányi Tihamér (szerk.): Az amerikai magyarság múltja, jelene és jövője. A Szabadság tíz éves jubileumára. Cleveland, 1901. 25.)
⁴  Amerikában a magyarság "...legjobban az egyleti életet élvezi. Elnökké, alelnökké, pénztárossá, jegyzővé választhatják, s akkor kiélheti beszédvágyát. Az egyleti választások idején választási harc folyik, jelölések, ellenjelölések, melyeknek megvitatása örömet okoz neki. Az egyletek többnyire közhasznú célokat követnek. Vagy az egyház szolgálatában állnak vagy a nemzeti összetartás emelését szolgálják. A legfontosabbak a betegsegélyző egyletek, melyeknél honfitársunknak az a jogos érzése, hogy saját vagy családja érdekét védik. A magyar atavisztikus vonzalma a self-government iránt amerikai egyleti életében teljes és igazolt kielégítésre talál." (Ambrózy Lajos jelentése Hengelmüller osztrák-magyar követnek, 1909. In: Tezla, Albert (szerk.): "Egy szívvel két hazában." Az amerikás magyarok 1895-1920. Bp., Corvina, 2005. 388.)
⁵  Bővebben l.: Ember Győző - Heckenast Gusztáv (főszerk.): Magyarország története 4/2. (Bp., Akadémiai, 1989. 1126-1130.)
⁶  Vö.: DOMANICZKY 2009. 16-18., 43-45.
⁷  Kende Géza szép szavaival: "...a későbbi sok száz amerikai magyar egylet őse." Bővebben l.: Kende Géza: Magyarok Amerikában I. (Cleveland, Szabadság, 1927. 62.)
⁸  Ne gondoljunk nagy számra, ebben az időszakban az egész országban mintegy 500 egylet létezhetett. 1862-ben Hunfalvy összesen 579 egyletet számolt össze. Vö. még: Hunfalvy János: Magyarország különböző egyletei (In: Statisztikai Közlemények IV. évfolyam (1862) 1. kötet 246-269.)
⁹  L. még: DOMANICZKY 2009. 27-28.
¹⁰  Ellentétben például a civil szektor felszámolását követő időszakkal. A rendszerváltás utáni civil szektor egyik legnagyobb problémája, hogy négy évtized múltán alig maradtak olyanok, akik az egykori, tradicionális szervezeti kultúrát, hagyományokat továbbadhatták volna. A jelenlegi civil szektor éppen ezért sokkal inkább a társadalmi szervezetek örököse, mint a régi magyar civil szektor továbbvivője.
¹¹  Részletesen l.: Várdy Béla: Magyarok az Újvilágban (Bp., Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, 2000. 95-169., továbbiakban: VÁRDY 2000).
¹²  L. bővebben: Domaniczky Endre: Adalékok a civil szektor felszámolásához Magyarországon (1945-1950) (In: Jogtörténeti Szemle 2009/2. 1-16., továbbiakban: DOMANICZKY 2009a), DOMANICZKY 2009. 261-264., Domaniczky Endre: Adalékok a civil szektor felszámolásához (1937-1944) s.a.
¹³  L. még: Domaniczky Endre: Civil kurázsi (In: Politikatudományi Szemle 2010/2. 137-144., továbbiakban: DOMANICZKY 2010b).
¹⁴  Szerveződésüket nézve azonban több lényeges különbség első ránézésre is látható. Az újvilági civil szektor nemcsak horizontálisan, de a bevándorlási hullámok következtében vertikálisan is tagolt volt. Csomósodási pontként szinte a kezdetektől a magyar templomok és magyar házak jöttek számításba. Az idegen környezetben nemcsak az egyéneket, de közösségeiket, így civil szervezeteiket is viszonylag gyorsan asszimilációs hatások érték.
¹⁵  Például míg a 19. század végi gazdasági emigráció egyes szervezetei az 1920/1930-as évekre már kezdték feladni a magyar nyelvet, az első világháború után érkezettek még javában magyar nyelvű szervezeteket működtettek.
¹⁶  Talán a távolság is közrejátszhatott az amerikai magyar egyleti szövetségek megerősödésében és kiemelkedésében, de ennek is lehettek magyarországi mintái. Itthon már a reformkorban léteztek egyleti szövetségek, elegendő a Védegyletre gondolni, és a dualizmus időszakában is több jelentős befolyású szövetség (pl.: országos honvédegylet) működött.
¹⁷  A magyar országhatárok változása következtében mind Magyarországon, mind a tengerentúli magyar civil szervezeteknél megjelentek a területi alapon szerveződő közösségek (például: erdélyi, délvidéki, felvidéki magyar egyesületek).
¹⁸  Bővebben l.: Puskás Julianna: Kivándorló magyarok az Egyesült Államokban 1880-1940 (Bp., Akadémiai, 1982. 303-315.)
¹⁹  L. bővebben: VÁRDY 2000. 456-491.
²⁰  E négy és fél évtizeden belül esetleg elkülöníthető két alkorszak, ú. m. virágkor és hanyatlás, amelyek időbeli határai egybeesnek az USA-beli magyar társadalomban az 1960-as/1970-es években végbemenő folyamatokkal.
²¹   L. bővebben: Magyar Országos Levéltár 288. f. 31/1998/33. ő.e., passim.
²²   L. bővebben: DOMANICZKY 2009b.
²³  Üdítő kivételként monografikus igénnyel készült Kunz Egon: Magyarok Ausztráliában (Bp., 1997, továbbiakban: KUNZ 1997) című könyve.
²⁴  L.: Paizs Ödön: Magyarok Kanadában (Bp., Athenaeum, é.n.), Ruzsa Jenő: A kanadai magyarság története (Toronto, 1940, továbbiakban: RUZSA 1940).
²⁵  Az egyik legkorábbi kanadai magyar szervezet az 1901-ben alakult Lethbridge-i Első Magyar Betegsegélyző Egylet volt. RUZSA 1940. 31.
²⁶  Kunz Egon számításai szerint 1849-1867 között nagyjából száz magyar érkezett a kontinensre, egy részük azonban csak átmenetileg telepedett itt le. 1914-ben nagyjából 300 magyarországi születésű személy élhetett Ausztráliában. Vö.: KUNZ 1997. 82, 118. A kisszámú diaszpóra ellenére az első magyar egyletek már a 19. század második felében létrejöhettek, ha nem is önálló magyar, de valamely, Magyarországon is honos nemzetiséggel közösen alapított egyletként (erre az USA-ban is volt példa). Ausztráliában az 1910-es évek végén például több magyar csatlakozott a Queenslandi Horvát Egylethez. KUNZ 1997. 119.