Ne legyints kedves Olvasóm, hogy tudod, mennyi magyar szerzett nevet az álomvárosban, mert most nem mai, közismert, Hollywoodban élő hazánkfiáról írok, hanem olyanokról, akiket elfelejtettünk, pedig megérdemelnék, hogy nevüket megőrizze az emlékezet. Ráadásul az írásom szereplőiül választott személyek a Tisza partjáról, Szegedről indultak a világhír felé.

Éppen száz éve, 1905. május elsején született első hősöm, Böhm Endre. Igaz, Aradon látta meg a napvilágot, de a gimnáziumot már a szegedi reáliskolában végezte, Bohém Endre néven, s élete végéig szegedinek vallotta magát.
Édesapja az első világháború áldozata lett - a szegedi zsidótemetőben helyezték végső nyugalomra, - s az özvegy édesanya, négy gyermekével, a nyomor és kétségbeesés partjára jutott. A legidősebb fiú, Endre, aki szintén nem látott semmi biztatót a Trianon sebzette, megcsonkított hazában, egy merész gondolattól vezérelve az Újvilágban vélte szerencséjét megtalálni. Azért, hogy édesanyján és testvérein segíthessen, 1920-ban a világháború utáni első szegediként, jobb jövőt remélve Amerikába indult.

Az ígéret földje azonban nem várta tárt karokkal. New Yorkban állás és pénz nélkül rótta az utcákat, míg végül egy újsághirdetésen akadt meg a szeme. Himlerville-be, a századfordulón kivándorolt magyarok lakta bányászvárosba kerestek munkáskezeket. Az éhhalál szélén tengődő fiatalember nem sokat habozott, jelentkezett a toborzóirodán és ezután nyolc éven át Himlerville lett kenyéradó városa. Az évek során minden munkát végigpróbált. Volt vájár, csillés, postamester, míg végül a helyi Bányászlapnál találta meg végleges helyét. A kitűnő íráskészségű fiú azonban a rohamosan hódító filmipar fővárosára, Hollywoodra vetette szemét. Filmforgatókönyvekkel ostromolta a stúdiókat - sikertelenül. Kétszer is járt a filmművészet Mekkájában - egy alkalommal a Panama-csatornán keresztül egy szénszállító teherhajóval, - de Hollywood kapui zárva maradtak előtte.

Végül az 1928-as, harmadik útja meghozta számára a várva-várt sikert. Ám ez is filmre illő történet lehetne, legalábbis ahogy ezt egy korabeli, 1929-es újság megörökítette.
"Egyik helyről elutasították, elment a másik helyre. Hóna alatt vitte a mozidarabjait, amelyeket úgy írt, hogy sokszor nem tudta miből fogja kifizetni a házbért, miből fog vacsorát szerezni magának és családjának. Végre az egyik stúdióban akadt egy embere. Ez szóba állt vele, mert megszerette a rendkívül jó modorú, szimpatikus magyar fiatalembert. Ez az ember segített is neki, de csak annyit, hogy az egyik mozidarabjának a kéziratát az asztalán őrizte, valószínűleg olvasatlanul. Monta Bell, a híres rendező, egy alkalommal bement ennek az embernek az irodájába. A szobában nem volt senki sem. Unatkozott, várt. Az asztalon meglátta a kéziratot, lapozgatni kezdett benne. - És ahogy lapozgatott, felragyogott a szeme és olvasott tovább.

Másnap Bohém Endre Monta Bell alkalmazottja volt. A storyt maga Monta Bell vette meg és ő maga fogja megrendezni. Azután gyors egymásután jöttek Bohém karrierjének további szakaszai. Monta Bell New Yorkba ment filmet rendezni és Bohém a Columbia filmgyár scenárium írója lett, ahol néhány hét leforgása alatt három eredeti storyt és két adaptációt készített. Ám ekkor már figyelték Bohém munkáját a legnagyobb filmgyárak is és a Metro-Goldwin-Mayer volt az első, amely a legjobb ajánlatot tette. Clarence Brown, a legnevesebb mozirendezők egyike kérte maga mellé Bohémet és most is vele dolgozik együtt azokon a storykon, amelyeket Brown rendez."
Így történt, vagy ez csupán legenda, nem tudjuk. Az azonban bizonyos, Bohém Endre - a filmek főcímlistáján Andrew Boechem néven szerepel - karrierje a némafilmektől a televízióig ívelt. Nem csak forgatókönyveket írt, hanem lektori és produceri feladatokat is ellátott. Számunkra legkedvesebb produceri munkája a két magyar és egy német néma-, valamint a harmincas években Hollywoodban elrontott hangosfilm után, az 1968-ban Magyarországon forgatott, sikeres A Pál utcai fiúk. Ennek nem csak producere volt, hanem Fábri Zoltán forgatókönyvének angolra fordítója is. A film külföldi fogadtatását jellemzi, hogy bemutatóját az ENSZ palotában tartották. Bohém szakmai elismertségének bizonyítéka, hogy tagja lett az Oscar díj külföldi filmeket elbíráló The Academy of Motion Picture Arts and Sciences nevű bizottságnak.

Az 1895-ben született Pártos Gusztáv már igazi szegedi, mert nem csak iskoláit végezte a tiszaparti városban, hanem ott is jött világra.
"- Itt jártam Szegeden gimnáziumba és a kereskedelmibe - mesélte a Délmagyarországnak 1930-ban adott nyilatkozatában. - Borzasztó rossz tanuló voltam, összes tanáraimtól bocsánatot kérek. A kereskedelmiben hétből buktam és összesen kilenc tantárgy volt."
Valahogy azért átevickélt a vizsgákon és egy kecskeméti barátja ösztökélésére beíratkozott Rákosi Szidi pesti színiiskolájába. Szidi mama híres intézménye a Rákóczi úton volt, szemben a Rókus kórházzal, a Wurglits vendéglő felett. Sok neves művész került innen a pályára, köztük talán a leghíresebb: Fedák Sári. 1916-ban sikeres záróvizsgája után a Vígszínház kínálta meg szerződéssel. Nem sokáig koptatta azonban a színház deszkáit a "nagytermetű, nagyhangú kis színész", mert elcsábította onnan Pártost a Royal Apollo kabaréba a műintézmény főrendezője, a Thália Társaság korábbi drámai jelese, a későbbi Hacsek: Herczeg Jenő. Évekig kacagtatta a frivol szórakozásra éhes pestieket, ám az ő "színpadéhségét" az apró kabaréjelenetek nem elégítették ki. Visszaszerződött hát a Vígszínházba. És itt érte utol a "nagy lehetőség". Az ott vendégszereplő Fedák szeme megakadt rajta és partnerének hívta őt amerikai turnéjára. Pártos igent mondott és 1926 őszén útnak is indultak. A vendégszereplésről beszéljen a szemtanú, a Színházi Élet című hetilap egykori főszerkesztője, Incze Sándor.

"Az 1926-os Fedák Sári turnétól sokat reméltünk. Ám a temperamentumos primadonna fütyült a megbeszélésünkre és mással állapodott meg. Elképzeléseimben vele kapcsolatban a nagy sláger, a János vitéz szerepelt és Lengyel Menyhért Antóniája. Fedák a saját (vagy más) feje szerint rossz darabot választott és csúfosan megbukott. Ráadásul fantasztikus ötletre épített. Magával vitt egy fiatalembert (eredetileg kereskedősegéd volt) Mindszenthy Tibort, aki külsőleg valóban hasonlított Hollywood első számú bálványára, a tragikus hirtelenséggel elhunyt Rudolf Valentinora. A pénzéhes Zsazsa azt fundálta ki, hogy a bálványozott olasz helyett az ő magyarja talán még nagyobb sztár lesz. Nem részletezem: ez lett az okos primadonna legbutább elképzelése. Ráadásul vele tartott egy Csepreghy Erzsébet nevű fiatal színésznő, akit a bukás után pénz nélkül egyszerűen magára hagyott. Mindszenthyt dettó. Őt szerencséjére, az arca néhány hollywoodi szerepre ugyan bebiztosította, de a mű-Valentino hoszabb távon valójában nem kellett. [...] Az Antóniát Lengyel Menyhért úgy írta meg, hogy a címszerepet tudatosan Fedák testére szabta. Nagy sikert is aratott addig a néhány napig, amíg vállalta. Az amerikai díszletek az Al Jolson Színházban még a vígszínházbelieknél is hatásosabbaknak, pazarabbaknak bizonyultak. Hegedűs Gyula szerepében Pártos Gusztáv ugyancsak kitett magáért, akárcsak a magyar cigányzenekar."

Bár negyvenöt várost bejártak, a turné bevallva-bevallatlanul kudarcba fulladt. Ekkor Pártos merész lépésre szánta magát. Különvált Fedáktól és 1927. március 6-án a New York-i People's House-ban egy önálló "Búcsú nevető-estet" adott és - maradt Amerikában! E döntéséről később így vallott:
"- Valami furcsa érzés fogott el egyszerre. Űzött és hajtott, ösztönzött, nem vagy igazi színész, ha nem sietsz a világ valamennyi színészi vágyának középpontjába, Hollywoodba. Amíg filmet csinálnak, addig Amerika fog vezetni. Azt a technikai felkészültséget, a grandiózus felszereltséget a világ más filmgyáraiban nem lehet feltalálni. Hát kint- maradtam. Korda Sándor, Bánky Vilma és Várkonyi Mihály karoltak fel, egyengették utamat. A második sorban már én is ott voltam. Az amerikai színész, aki egyébként kiváló művész, európai karakterű szerepekbe nehezebben tud beilleszkedni. Korda ilyen filmekben adott szerepeket. Bohém Endrére, aki végtelenül tehetséges, büszkék lehetnek a szegediek, - fejezte be nyilatkozatát Pártos, majd hozzáfűzte: - De van Hollywoodnak még egy szegedi vonatkozása: a szalámi."



Pártos Gusztávnak nem sikerült a legjobbak közé betörnie. Apró epizódszerepeket játszott csak különböző némafilmekben, felejthető figurákat. Legjelentősebb alakítására Chaplin Nagyvárosi fények című filmjében bukkanhatunk, ő az egyik jelenet magyar cigánya. Három év reménytelen küzdelem után úgy döntött, visszatér Európába és a Párizsban forgató amerikai filmeseknél próbál szerencsét. Az utazáshoz azonban pénz kellett. Ezért 1929. október 27-én a New York-i Beaux Arts Theatre-ben Pesti kabaré címmel önálló estet adott. A siker olyan nagy volt, hogy az előadást november másodikán meg kellett ismételni! Meg volt hát a pénz, irány Párizs!
Ugyanebben az időben érkezett a hollywoodi First National stúdiójából az öreg kontinensre egy másik magyar, Korda Sándor is. A párizsi filmcsinálókról érdekesen ír Michael Korda A szerencse fiai című könyvében.
Korda Sándor Párizsba érkezve, "mint rendesen, most is kivett egy lakosztályt a Ritzben, vacsorázni a Maximhoz vagy Foquethez járt, és várta a telefonhívást. És az - mint rendesen - meg is érkezett, ezúttal Robert T. Kane-től, a Paramount francia stúdiójának vezetőjétől.

Mint a legtöbb amerikai filmvállalatnak, a Paramountnak is ott kellett elköltenie jövedelmét, ahol megtermelte, ennél fogva köteles volt Európában filmeket készíteni. Akkoriban az volt a szokás, hogy ugyanazt a filmet többféle szereposztással is elkészítették, s így egyidejűleg létrehoztak egy angol, egy német és egy francia változatot. Alex igencsak alkalmas volt ilyen több nyelvű feladatra. [...] Gyorsan elkészítette a Női szakasz című filmet /honfitársa Steiner László játszotta benne a főszerepet, aki Leslie Howard néven lett világhírű/ meg a Játékos asszonyokat, hogy teljesítse a Paramounttal kötött szerződését."
Idézett könyvében Michael Korda nem említi, hogy a Paramount - nagyhatalmú vezére Zukor Adolf, ricsei születésű hazánkfia volt, - Párizsban magyar változatokat is készíttetett. Pártos, akinek nem tellett lakosztályra a Ritzben, s vacsorát sem a Maximban tálaltatott magának, ezt a magyar verziót készítő stábot kereste fel. Szerencséjére, a készülő filmeket az a Hegedűs Tibor rendezte, aki már a Vígszínház színpadán is dolgozott vele. Nyomban szerződést is kötöttek - hollywoodi "múltja" nyilván sokat nyomott a latban, - két filmben: A kacagó asszonyban és Az orvos titkában játszandó szerepekre. Partnerei a magyar színjátszás jelesei: Bajor Gizi, Somlay Artúr és Góth Sándor voltak.

A szerencse azonban forgandó. A Paramount párizsi stúdiójában rövidesen megszűnt a forgatás, így Pártos számára már csak egy út maradt: a hazafelé vezető. 1930-ban tért vissza Budapestre és jókor! Éppen akkor, amikor a mai Madách Színház helyén álló Royal Orfeum gazdát cserélt.
A reprezentatív mulatóhely eddigi tulajdonosa, a szegedi Oskola utcában született, népszerű zeneszerző, Zerkovitz Béla nyugalomba vonult és az új tulajdonos Schmidt Mihály cirkuszigazgató lett. (Érdekességként említem meg, hogy az Orfeum emeletén lévő, "alsóbb néposztály" által látogatott Sörkabaréban lépett fel 1913 és 1920 között Gerő Jenő, aki később Hollywoodban Szőke Szakáll néven szerzett világhírnevet.) Az új direktor rendezőt keresett műintézete számára s azt meg is találta a kabaré területén jártas Pártos Gusztáv személyében. Ettől kezdve Pártos a pesti kabaré újra felfedezett, ám csekély nyomot hagyó szereplője lett. A mozitól azonban idehaza sem szakadt el. 1930 és 1944 között huszonhét filmben kapott szerepet. A második világháború után a Somogyi Béla utcában 1946. október elsején megnyílt Magyar Sörkabaréban még fellépett a Rákosi-féle kitelepítésekben nyomorultul elpusztult, remek színésznő: Déry Sári és Bárdy György meg Kazal László társaságában. De ez a fellépése le is zárta életútját, mert nem sokkal később, 1947-ben itthagyta az árnyékvilágot.

"Az egyiknek sikerül, a másiknak nem..." mondja a népszerű dal. Így volt ez szegedi hőseimmel is. Bohém Endrét, alias Andrew Boechemet a világhírig röpítette Hollywood, míg Pártos Gusztáv a filmművészet Mekkájában tett "zarándokútja" után egy másodosztályú pesti kabaré színpadán fejezte be életét.